Visszamenőlegesen is érvényesíthető a személyi kedvezmény

 

Akár meg is duplázódhat a személyi adókedvezményt igénybevevők száma a Pénzügyminisztérium számításai szerint. Ugyanis 2019-től az évi 89 400 forintos adókedvezmény már számos női- és férfibetegség után is jár – jelentette be Izer Norbert államtitkár.

Adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak is, akik olyan betegségben szenvednek, amelyet az erről szóló, 335/2009. (XII. 29.) kormányrendelet felsorol. A jogszabályba 2019. január 1-től az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései is bekerültek – tájékoztatott Izer Norbert.

Az adóügyekért felelős államtitkár  elmondta, hogy a kedvezmény összege az év első napján érvényes havi minimálbér öt százaléka, amely a személyi jövedelemadóból levonható. A havi 7450 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet – javasolta Izer Norbert, hozzátéve, hogy az összeg ennek elmulasztása esetén sem veszik el, hiszen a személyijövedelemadó-bevallásban, egy összegben is érvényesíthető.

Utólag is kérhető

A szabályozás egyértelmű – magyarázta a személyi jövedelemadóról szóló törvény erre vonatkozó rendelkezését az államtitkár – akik régebb óta szenvednek a rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, és nem kérték a kedvezményt, azt orvosi igazolás birtokában utólag is igényelhetik. Ugyanez a jog megilleti a kormányrendeletbe újonnan bekerült betegségcsoportok érintettjeit is – szögezte le Izer Norbert. Értelemszerűen csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben, vagy években is fennállt, és ez a tény szerepel az orvos által kiállított igazoláson is – tette hozzá.

Jelentősen nőhet az adókedvezményt igénybe vevők száma

Az igazolás – melyet szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állít ki – az adókedvezmény igénybevételének elengedhetetlen feltétele.

A bevallási adatok tanúsága szerint egyre többen tudnak az adókedvezményről. Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a személyi kedvezményt, addig 2017-ben 217 ezren. Tekintettel arra, hogy endometriózisban becslések alapján akár 200 ezer nő is érintett lehet, idén akár kétszeresére is nőhet az adókedvezményt igénybe vevők száma.