Állami segítséggel léphetnek tőzsdére a magyar cégek

 

Vállalatfinanszírozásról, a tőzsde és a tőkepiacok szerepéről tartottak nemzetközi konferenciát Budapesten, BÉT50 címmel. A Budapest Értéktőzsde olyan hazai középvállalkozásokat keres, akik szemléletüknél fogva nyitottak a tőkepiaci finanszírozásra.

Körülbelül 300-400 közé tehető azon vállalatok száma – csak a kvantitatív adatokat vizsgálva – amelyek tőzsdeképesek, vagy azok lehetnek – jelentette ki Paulovits Márton, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Kibocsátási Akvizíció Igazgatóságának igazgatója az M1 Forint, fillér című műsorában.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek csak a számokat mutatják, csak a kimutatásokban létezik. Sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy mi van a tulajdonosok fejében, mi motiválja őket, és milyen dilemmáik vannak egy vállalat vezetése során – tette hozzá.

Átlátható finanszírozási lehetőség

A szakértők szerint a tőzsde egy rugalmas finanszírozási lehetőség, mely biztonságos és átlátható egy vállalat számára. Emellett pedig számos előnnyel is jár.

Paulovits Márton elmondta, a növekedést tudja támogatni egy tőzsdei jelenlét, illetve a brand értékét is erősítheti, vagy rugalmas kiszállási opciót tud biztosítani.

A Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap kezelője, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. segít a cégeknek a tőzsdére lépésben. A tőkebevonás állami és magántőke segítségével történik, az adott vállalat piaci stratégiájának megfelelően.

Kötelezettséget is kell vállalni

Tóth József, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. tranzakciós igazgatója a műsorban kifejtette: van egy klasszikus célvállalati kör, ahol az a cél, hogy a befektetéseket követően minimum egy, maximum két éven belül valamilyen tőzsdei kibocsátást megvalósítson a cég.

Hozzátette: erre kötelezettséget kell vállalni. A másik célvállalati kör egy olyan vállalati réteget ölelhet fel, amelyek érettségüket tekintve képesek arra, hogy akár hónapokon belül megvalósítsák a tőzsdei megjelenésüket. Az igazgató kiemelte: ezen szempontok mentén tudják szétválasztani a befektetési politikájukat.

A tőkebevonás lehetőségekről, nemzetközi kapcsolatokról, vállalatvezetésről szól a Budapesti Értéktőzsde londoni partnerével közös speciális tréningje az Elite. A nemzetközi program célja, hogy a tőzsde, valamint a nyilvános működés kritériumainak meg tudjanak felelni a cégek.

Magyarországon jelenleg 12 cég vesz részt ebben a programban – mondta Lódi Kata, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. jogtanácsosa. Hozzátette: ezzel a tizenkét céggel a régióban a harmadik helyet képviselik. A képzés folyamán a cégek a hazai szabályozási és adózási környezettel is megismerkedhetnek.

A program három modulra épül: szabályozási környezet, tőkebevonási ismeretek, a harmadik pedig a tőzsdére lépésben segíti azokat a cégeket, akik érdeklődnek ez iránt – mondta Lődi Kata.

Az előnyök mellett a tőzsdei jelenlét számos kötelezettséggel is jár egy vállalat számára. A cég működését, jövőbeli terveit nyilvános, negyedéves jelentések formájában dokumentálnia kell az adott társaságnak.