Jelentős tőkebefektetést kapott a Green Fox Academy

 

Összesen mintegy háromszázmillió forint kockázati tőkét kapott a junior szoftverfejlesztőket képző Green Fox Academy. Első lépésként szeptemberben Prágában megnyitja első külföldi iskoláját, itthon pedig kisgyermekes anyukák számára indít hiánypótló programozó képzést a szakemberhiány enyhítésére.

Iparági becslések szerint mintegy negyvenezer informatikus hiányzik  a hazai munkaerőpiacról, ami a digitalizáció térnyerésének köszönhetően szektortól függetlenül minden területet érint. Teljes szakmák tűnnek el és jönnek létre, egy karrieren belül több szakmaváltásra is szükség lehet, így felértékelődik az új képességek elsajátítása. Erre kínál megoldást a Green Fox Academy, ahol 4,5 hónap alatt képeznek junior programozókat.

A 2015-ös indulás óta több mint 320 fejlesztő végzett a bootcampen, 91 százalékuk helyezkedett el IT szakemberként, emellett partnercégeknél belső képzések keretében további 78 hallgatót képeztek. „Évről-évre több hallgatónk van, most fogjuk indítani a tizedik évfolyamunkat. A hazai tevékenységünk mellett célunk, hogy a régióban is vezető szerepet vállaljunk abban, hogy felkészítsük a munkavállalókat a technológiavezérelt munkaerőpiacra, hiszen az informatikushiány nemcsak Magyarországon jelent problémát. Erre ad lehetőséget a plusz források bevonása” – mondta Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Irinyi II. Kockázati Tőkealapból, illetve a Balogh Péter nevével fémjelzett Baconsult angyalbefektető csapattól kapott összesen mintegy háromszázmillió forint kockázati tőkét a bootcamp az oktatási portfóliója diverzifikálására használja. Ennek keretében szeptemberben megnyitja első külföldi iskoláját Prágában, és még a hónapban el is indítja az első képzését. Nemcsak az új lokációk, de az új célcsoportok bevonására is folyamatosan keresi a lehetőséget a Green Fox Academy, hogy minél több embert készítsenek fel a digitális átállásra. Egyik ilyen kezdeményezésük a szeptemberben induló Academy4MoMs-szal közös képzésük, ami kifejezetten a kisgyermekes anyukákat célozza meg.

Bővebben a témáról itt olvashat.