Biztonsági tartalék kell a váratlan kiadásokra

 

Biztonság és hozam: e két kívánalom nehezen fér meg egymás mellett. Vajon mekkora biztonsági tartalékban érdemes gondolkodni, és mikortól járunk jobban, ha befektetjük pénzünket?

Mivel a váratlan kiadások nemcsak sok kellemetlenséggel járhatnak, de pénzügyi szempontból is az a legköltségesebb, ha hirtelen van szükségünk egy adott pénzösszegre, nagyon fontos, hogy legyen egy gyorsan és könnyen hozzáférhető megtakarításunk. Ennek szükséges mértékéről azonban eléggé eltérőek a vélemények.

Befektetők javasolják

„Befektetőink körében a megtakarítási célok közül kiemelkedik a váratlan kiadásokra szolgáló biztonsági tartalék. Többségük szerint minimum 2-3 havi jövedelemnek megfelelő összeget érdemes folyószámlán tartani erre a célra, sokan azonban ennél komolyabb összeget, akár 4-5 havi fizetésnek megfelelő biztonsági tartalékot is szükségesnek gondolnak” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

„Fontos, hogy a megtakarításunknak legyen egy likvid, tehát könnyen és gyorsan hozzáférhető része, hiszen ez jelentős biztonságérzetet nyújt, másrészt hirtelen kiadásnál van mihez hozzányúlni. Ez a pénzösszeg azonban valóban a biztonságot, és nem a hosszabb távú befektetési célt szolgálja, tehát jellemzően nem termel hozamot. Így, ha a kelleténél nagyobb mértékű összeget pihentetünk a számlánkon, fontos hozamlehetőségtől eshetünk el. Amikor megtakarításunk eléri a 2-3 havi jövedelemnek megfelelő összeget, érdemes már közép- és hosszú távú célokat is megfogalmazni, és ehhez igazodó befektetési eszközöket alkalmazni” – javasolja Zobor Zsuzsanna.

Felesleges költségek

Még inkább megoszlik a befektetők véleménye arról, hogy mekkora összeget érdemes befektetésként kezelni. Általánosságban elmondható, hogy a befektetések kezelésének úgynevezett tranzakciós költsége nagyobb megtakarítás esetén fajlagosan alacsonyabb. Tehát minél nagyobb összegben gondolkodunk, annál alacsonyabbak az egységnyi díjak, és fordítva is, tehát ha elaprózzuk a befektetésünket, azzal felesleges költséggel terhelhetjük megtakarításunkat.

Bővebben a témáról itt olvashat.