Megtelnek a szállások a hosszú hétvégén

 

Több mint két és félszeresére nő a szállásadók forgalma az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Átlagosan 46 650 forintot fizetnek a vendégek foglalásonként a Szallas.hu elemzése szerint. Úti célok közül Siófok, Hajdúszoboszló, Eger, Szeged és Gyula a legkeresettebbek.

Több mint két és félszeres a forgalomnövekedés az augusztus huszadikai hosszú hétvégén a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Egy átlagos augusztusi hétvégéhez viszonyítva is jelentős a növekedés, több mint duplájára nő a forgalom.

„A jó idő és az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéje miatt tovább fogunk nyaralni idén, és sokan augusztusra időzítették az üdülést” – mondta Keresztes Nóra, a Szallas.hu marketing menedzsere. Foglalásonként átlagosan 46 650 forintot hagynak ott a vendégek, a Szép-kártyások pedig 39 ezer forintot fizetnek. „Megvizsgáltuk a legeket, melyek közül egy csaknem hatszázezres és egy 2500 forintos foglalás bizonyult a legszélsőségesebbnek” – árulta el a marketing szakember.

A vendégházak és az apartmanok még mindig a legnépszerűbb szállástípusok, a foglalások több mint 46 százaléka szól valamelyikbe. A panziók (16%), a három- (13%) és a négycsillagos (9%) hotelek folytatják a legkedveltebb szálláshelyek sorát. „Színes programokkal csalogatják magukhoz a vendégeket a szállástulajdonosok” – tette hozzá Keresztes Nóra. Például az új kenyér ünnepével, jelmezkölcsönzéssel, kincskereső kalanddal, állatsimogatóval és borkóstolóval is készülnek a szállásadók a Szallas.hu adatai szerint.

 Három balatoni település is a top úti célok között

A magyar tenger térségéből Siófok, Balatonlelle és Balatonfüred számíthatnak a legnagyobb zsúfoltságra az államalapítás ünnepének hosszú hétvégéjén. A 10-es toplistán Hajdúszoboszló, Eger, Szeged, Gyula és a főváros mellett még Debrecen és Zalakaros kaptak helyet. „A belföldi foglalások magasan vezetnek, de jócskán vannak külföldre útnak indulók is: ők Krakkó, Zakopane és Torockó közül választanak célpontot leggyakrabban” – mondta a marketing menedzser.

Bővebben a témáról itt olvashat.