Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek szerdán küldött közleményében arról írt: új költségvetési politikát hirdetett meg Kármán András, akit „alkalmatlansága miatt” másfél év után eltávolított pénzügyi államtitkári pozíciójából a korábbi kormány.
„Előre szólunk, ebből baj lesz, a hozzá nem értés árát a magyar családok fogják megfizetni”
– fogalmazott. A Fidesz közleményében azt írta: Kármán András pénzügyminisztersége alatt megszüntetik a családokat védő jelzáloghitel-kamatstopot, kivezették a védett üzemanyagárat, kivezetik a 3 százalékos kedvezményes kisvállalkozói hitelt, és megszüntetik a vidéki otthonfelújítási támogatásokat, a 2027-es költségvetés tervezéséről szóló tájékoztató pedig további megszorításokat jelez előre.
„A Fidesz megszorításokat nem, csak a gazdaság fejlődését segítő költségvetést hajlandó támogatni”
– rögzítette közleményében Havasi Bertalan.
Hangsúlyozta azt is: a „nemzeti kormány idején” Magyarországon mindenki dolgozhatott, aki dolgozni akart, a gazdasági növekedés Európa egyik legjobbja volt, a bérek 10 százalék fölött növekedtek, az inflációt 2 százalék alá szorították, a költségvetés pedig jól szolgálta a magyar gazdaság fejlődését.
Kármán András szerdán jelentette be, hogy elérhető a 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató, és a kormány előreláthatólag októberben terjeszti az Országgyűlés elé a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot. A pénzügyminiszter Facebook-bejegyzésében arról írt: az előző években hiányzott a stabilitás, a költségvetés nem volt transzparens, a törvényben elfogadott 3,7 százalékos GDP-arányos hiány pedig a valóságban elérte volna a 8,3 százalékot, ha nincs kormányváltás.
Kiemelt kép: Kármán András pénzügyminiszter (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)











