Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója a szervezet budapesti székházában tartott eseményen felidézte, a két fél együttműködése régóta tart, munkakapcsolatuk a koronavírus-járvány ideje alatt és az orosz-ukrán háború elől érkező menekültek ellátásában is szoros volt. Hozzátette, bízik abban, hogy az együttműködés egyre szélesebb területeken jelenik majd meg.
Constantinovits Miklós, az OMSZ megbízott főigazgatója úgy fogalmazott, a két szervezet több mint száz éve szolgálja az emberi élet és az egészség védelmének ügyét.
A most átadott speciális, tömeges sérülésekkel járó baleseteknél, katasztrófáknál bevethető gépjárművet kifejezetten a rendkívüli helyzetekre tervezték,
képes akár nehéz terepviszonyok között is a megfelelő helyre vinni a szükséges eszközöket, mentősöket – ismertette.
Kiemelt kép forrása: Magyar Vöröskereszt /Facebook











