Varju Lászlót választották a Demokratikus Koalíció elnökévé

| Szerző: hirado.hu
Varju Lászlót, a Demokratikus Koalíció (DK) volt alelnökét, korábbi országgyűlési képviselőt választotta új elnökévé a DK tagsága; az alelnököket és elnökségi tagokat a DK kongresszusa június 13-án választja meg – tájékoztatta a párt hétfőn az MTI-t.

Az elnökválasztást amiatt tartották, mert az április országgyűlési választás éjszakáján lemondott Dobrev Klára pártelnök és a DK teljes elnöksége – idézték fel.

A közlemény szerint a DK megalakulása óta szabály, hogy a párt elnökét nem a kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a teljes párttagság választja online szavazáson.

Az új elnököt megválasztó pártszavazás június 3–7. között zajlott le.

Az online pártelnökválasztáson valamennyi szavazati joggal rendelkező párttag részt vehetett. Az elnökválasztáson két jelölt indult, de Bakk István a szavazás alatt visszalépett.

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll. A párt közössége ugyanakkor világossá tette, hogy folytatni kívánja munkáját, és továbbra is képviselni kívánja az európai, baloldali értékeket valló választókat Magyarországon” – fogalmaztak a közleményben.

Kiemelt kép: Varju László és Gyurcsány Ferenc a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. február 24-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még