BL-döntő: a kormány szerint nem maradnak pénz nélkül a Balásy-cég alvállalkozói

| Szerző: hirado.hu
A kormány szerint nincs veszélyben a szombati UEFA Bajnokok Ligája-döntő megrendezése, és minden szerződésszerűen teljesített munkát végző alvállalkozó megkapja a pénzét a Lounge Event körül kialakult helyzet ellenére. A Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium folyamatos koordinációval biztosítja a rendezvény zavartalan lebonyolítását és a szolgáltatások fedezetét.

A közleményben kiemelték, hogy a kabinet célja, hogy a folyamatban lévő, kiemelt állami és nemzetgazdasági jelentőségű rendezvények előkészítésében és lebonyolításában részt vevő alvállalkozók továbbra is kiszámítható és stabil körülmények között végezhessék munkájukat.

Ennek érdekében a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium folyamatosan nyomon követi és összehangolja a kapcsolódó folyamatokat, valamint gondoskodik a szerződések szerint teljesített szolgáltatások pénzügyi fedezetéről.

Korábbi sajtóhírek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zárolta az állami cégek és intézmények rendezvényeinek piacán gyakorlatilag monopolhelyzetbe került a Balásy Gyula vezette Lounge Event Kft. számláit, ezért a cég nem fizette ki alvállalkozóit a már elvégzett munkák után.

Kiemelt kép: A Bajnokok Ligája trófeája a május 30-ai budapesti UEFA Bajnokok Ligája labdarúgó döntő szurkolói zónája, a Champions Fesztivál helyszínén a Hősök terén a megnyitó napján, 2026. május 28-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még