Elárulta Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója, mi okozta a tiszaújvárosi tragédiát

| Szerző: hirado.hu
A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát – hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Hernádi Zsolt elmondta, az üzemegység nem állt működés alatt, karbantartó tevékenység folyt élettartam-hosszabbítás érdekében.

Információink alapján

egy csővezetékben szénhidrogén robbant be

– tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy az esetet a hatóságok mellett a Mol a kormány szakértőivel együtt ki fogja vizsgálni.

A vezérigazgató ismertette: a tüzet a létesítményi tűzoltóság kezdte el oltani, majd megérkeztek a vármegyei szerkocsik és egy mozgó laboratórium is. Mint mondta, a helyszínen a hatóságok azonnal elkezdték vizsgálni, hogy került-e káros anyag a levegőbe vagy veszélyben van-e a lakosság. A vizsgálatok alapján nem került ki olyan mennyiségű káros anyag a levegőbe, ami bármilyen formában veszélyeztetné a telephelyen tartózkodókat vagy a városban élőket.

A protokoll szerinti első intézkedésként elkezdték kimenteni az érintett területen lévő embereket, a sérülteknek pedig azonnali ellátást biztosítottak. A robbanás után már 3 percen belül megkezdték a balesetben érintettek ellátását – mondta, hozzátéve, hogy a balesetben egy ember meghalt, kilencet pedig kórházba kellett vinni, illetve ápolni kellett őket a helyszínen.

Hernádi Zsolt elmondta, hogy megtörtént az egység azonnali vészleállítása is, illetve megkezdték a gázok kifáklyázását. A vezérigazgató a Mol-csoport egésze nevében őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, akiket biztosított arról, hogy a vállalatcsoport egyéni támogatással segíti a családot.

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a történteknek nincs hatása az ország üzemanyag-ellátására,

és az üzem tevékenységét folyamatszerűen lehet majd visszaállítani.

Kiemelte továbbá, hogy az esetet alaposan ki kell vizsgálni, hogy tanulni lehessen belőle, hogy a jövőben az ilyen balesetek elkerülhetők legyenek.

Megerősítette, hogy a segítség időben érkezett meg a baleset helyszínére, a hatóságok pedig elvégezték a szükséges méréseket, elkezdték a mentést légi- és közúton is. Egy sérültet légi úton arcsérüléssel a Honvédkórházba szállítottak – számolt be róla.

Hangsúlyozta, hogy hasonló balesetek nem fordulhatnak elő Magyarországon és azzal tartoznak mindenkinek, hogy nagyon alaposan kivizsgálják a szerencsétlenséget. Nyomatékosította, hogy a vizsgálatban a minisztérium képviselői is részt fognak venni, hogy a vállalatcsoporttal közösen tudjanak tanulni a balesetből.

Szerinte nagyon fontos, hogy ilyen esetekben a lehető legmélyebben és legintenzívebben kell lefolytatni a vizsgálatokat. Kiemelte, hogy a kivizsgálásról részletesen tájékoztatni fogják a lakosságot és minden olyan tanulságot leszűrnek belőle, ami megelőzheti a hasonló szerencsétlenségeket. Kapitány István a sajtótájékoztatón részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak és biztosította őket arról, hogy a magyar kormány minden támogatást meg fog adni a tragédia átvészeléséhez.

Kiemelt kép: A Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelye 2026. május 22-én, miután robbanás történt az Olefin 1 üzem újraindítása során (Fotó: MTI/Vajda János)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még