A közlemény szerint az 1 plusz 1 százalékos felajánlásával mindenki támogathat egy számára fontos civil szervezetet, illetve egy vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
Az idén eddig már több mint 1,1 millióan rendelkeztek adójuk 1 plusz 1 százalékáról, aki még nem tette meg, online az eSZJA-ban gyorsan benyújthatja rendelkező nyilatkozatát is
– írták.
Akinek nincs DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációja, még mindig érdemes megfontolnia annak megnyitását, hiszen számos elektronikus szolgáltatás mellett a bevallási tervezetéhez is azonnal hozzáfér, és 1 plusz 1 százalékos támogatását is biztosan célba tudja juttatni, akár mobilról.
Megjegyezték, hogy a civil szervezetnek szánt 1 százalékról minden évben nyilatkozni kell, az egyházi közösség vagy kiemelt előirányzat támogatásáról viszont csak akkor, ha az adózónak nincs korábban tett érvényes nyilatkozata, vagy változtatni szeretne rajta.
Szerda éjfélkor lejár az szja-bevallás határideje
Szerda éjfélig még benyújtható az szja-bevallás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint azonban sokaknak lehet még teendője. A hivatal közölte: eddig több mint 2,2 millió bevallás érkezett be, ezért hosszított ügyfélfogadással és telefonos segítséggel támogatják az adózókat – közölte az ATV.
A NAV központi ügyfélszolgálatai május 20-ig reggel 8:30 és este 18 óra között tartanak nyitva, míg a 1819-es Infóvonal szerdán egészen 20 óráig hívható. A hivatalnál személyesen is lehet módosítani vagy elfogadni az szja-tervezetet, illetve segítséget kérni az Ügyfélkapu+ ügyintézéshez.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTVA/Róka László)











