Budapesti fodrászszalonból irányították az embercsempész-hálózatot

| Szerző: hirado.hu

Egy budapesti fodrászatból szervezte embercsempész-hálózatát egy egyiptomi–magyar kettős állampolgárságú férfi, aki öt társával együtt áll bíróság elé. A vád szerint a csoport 2023 nyarán és őszén illegális bevándorlókat szállított a déli határtól a szlovák határ közelébe, több sofőr bevonásával – írta a Nógrád Vármegyei Főügyészség a közleményében.

A 38 éves férfi Budapesten, a Keleti pályaudvar közelében üzemeltetett egy fodrászszalont, majd miután összebarátkozott két vendégével, munkát ajánlott nekik, hogy szerezzenek sofőröket embercsempészés végrehajtására.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség ismertette: a két férfi jellemzően nehéz anyagi helyzetben lévő ismerősöket toborzott embercsempészésre sofőri munkával. A bűncselekményhez szükséges gépjárműveket az egyiptomi férfi szerezte be, és ő biztosította a szükséges feltételeket, a készpénzt.

A bűnszervezet 2023 júliusa és október 21. között öt sofőr segítségével, több alkalommal hajtott végre embercsempészést úgy, hogy a sofőrök Szeged-Röszke térségébe utaztak, ahol felvettek esetenként 20-30, Magyarország területére jogszerűtlenül, engedély nélkül belépő harmadik országbeli embert, és őket ablaktalan, zárt légterű járműben szállították a magyar-szlovák határhoz, hogy segítséget nyújtsanak az államhatár illegális átlépéséhez.

Az embercsempészések végrehajtását három férfi szervezte. Konspiratív módon, titkosított neveken, mobiltelefonos alkalmazásokon keresztül közvetlenül felügyelték a sofőröket az egyiptomi férfi irányítása alatt.

A rendőrség munkatársai végül minden sofőrt tetten értek és előállítottak.

A Főügyészség az embercsempészést irányító kettős állampolgárral, három, szervezőként közreműködő férfivel és egy-egy sofőrként alkalmazott férfivel és nővel szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat.

A vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása mellett a tevékenységet irányító férfivel szemben pénzbüntetés, valamennyiükkel szemben közügyektől eltiltás, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozta. A Főügyészség közölte azt is, hogy három, sofőrként közreműködő emberrel szemben már korábban jogerős ítélet született. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

A kiemelt kép illusztráció (Fotó: MTI/Krizsán Csaba) 

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még