A KNYF a fiktív foglalkoztatás miatt folytatott nyomozásában újabb gyanúsítottat hallgatott ki. A közmédia számára hétfőn eljuttatott közleményében a szervezet számolt be arról, hogy a nyomozó ügyészség a volt országgyűlési képviselő lakóhelyén végzett kutatást és lefoglalást, majd a helyszíni eljárási cselekményeket követően gyanúsítottként hallgatta ki a politikust.
A 2014. május 6-a és 2026. május 9-e között országgyűlési képviselő gyanúsított az Országgyűlésről szóló törvény alapján jogosult volt arra, hogy választókerületi munkáját az Országgyűlés Hivatala által fizetett munkatársak segítsék.
A megalapozott gyanú szerint ezt kihasználva, a gyanúsított megállapodott egy 2024-ben megválasztott polgármesterrel abban, hogy annak hozzátartozóját egy országgyűlési frakció érdemi munkavégzés szándéka nélkül foglalkoztassa személyi titkáraként. A megállapodás része volt az is, hogy a kifizetendő munkabérből visszaosztás történik a politikus részére.
A 2024. szeptember 12-én megtévesztéssel megkötött, valótlan tartalmú munkaszerződés felhasználásával az Országgyűlés Hivatalát összesen 14.301.250 forint kár érte. A tényleges munkát nem végző személy, a neki jogellenesen biztosított munkabér nagy részét rokonának adta, aki abból a foglalkoztatás hosszabb időn át történő alaptalan fenntartásáért többszázezer forintos ellenszolgáltatást nyújtott a volt képviselőnek. A fiktív munkaviszony 2026. április 22-én azonnali hatállyal megszűnt – közölte a KNYF.
A fenti cselekmény hivatali helyzettel visszaélve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának, valamint, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének és hamis magánokirat felhasználása vétségének minősül
– ismertették.
A tájékoztatás szerint
az ügyészség elrendelte a volt országgyűlési képviselő őrizetét, akit a fentieken túlmenően egy további korrupciós bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsított.
A KNYF a közleményben emlékeztetett, hogy az ügyben korábban két ember gyanúsítotti kihallgatása történt meg, a polgármester bűnügyi felügyeletben van, míg a másik gyanúsított szabadlábon védekezik.
Kapcsolódó tartalom
Sajtóinformációk szerint az őrizetbe vett korábbi képviselő Bóna Zoltán, aki a Fidesz–KDNP jelöltjeként 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is Pest vármegye 8-as számú, szigetszentmiklósi központú egyéni választókerületében nyert mandátumot és 2022 júliusától kezdve a helyi szintű és hazai forrásból megvalósuló településfejlesztési programok összehangolásáért és népszerűsítéséért felelős miniszteri biztos is volt.
A médiaértesülést Kovács Katalin, a KNYF szóvivője a hirado.hu megkeresésére nem cáfolta.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Vajda János)











