Magyar Péter: A tudósok közösségének fontos szerepe lesz az új rendszerváltásban

| Szerző: hirado.hu
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) megalapítása körüli éveket sokan a reformkor kezdeteként tartják nyilván, kétszáz évvel később pedig egy újabb korszakhatárhoz értünk, Magyarország történelmi lehetőséget kapott arra, hogy végrehajtson egy valódi rendszerváltást, és ebben a tudománynak és a tudósok közösségének fontos szerepe lesz – mondta Magyar Péter az MTA 200. közgyűlésének hétfői díszünnepségén Budapesten.

Az interneten is közvetített eseményen a leendő miniszterelnök az akadémia történelmét felidézve kiemelte, hogy a 21. és a 20. század egyetemes történetét, társadalmát, gazdaságát és tudományos életét magyar tudósok sora formálta olyanná, amilyennek ma ismerjük.

Az elmúlt két évszázad bebizonyította, hogy a tudományos közösség Magyarország egyik legfontosabb tartóoszlopa és egyben a magyar jövő záloga

– jelentette ki.

Komoly strukturális és szemléletbeli változásra van szükség a kormányzati tudománypolitikában – fogalmazott, hozzátéve, kiemelt prioritásként kezelik a szektor kihívásait és nemzetgazdasági potenciálját, ezért is kap külön minisztériumot a terület.

Magyar Péter azt mondta, bármelyik jelölt is nyeri a Magyar Tudományos Akadémia elnökválasztását, kormánya kész lesz vele konstruktív együttműködésben dolgozni a tudományért.

A Tisza-kormány és az Akadémia új vezetése együtt történelmi lehetőséget kap arra, hogy jó irányba fordítsa a hazai tudományos életet, hogy egy olyan pályára állítsa a magyar tudományt, amely Magyarországot a sereghajtók közül ismét az éllovasok közé sorolhatja

– jelentette ki.

Magyar Péter hozzátette, új fejezetet kell nyitni a kormány és a tudomány kapcsolatában, amelynek legfontosabb fejezetei a hazai kutatási ökoszisztéma megerősítése, a stabil finanszírozás biztosítása, az intézetek autonómiájának erősítése és a kutatási szabadság védelme.

Az új kormány folyamatos párbeszédre törekszik majd a tudóstársadalommal, intézményesített formában a Magyar Tudományos Akadémia új vezetésével szoros együttműködésben – jelentette ki Magyar Péter, aki hangsúlyozta: az új kormány megteremti az intézetek stabil finanszírozási feltételeit, amire egyszerűbb, gyorsabb pályázati rendszert állítanak fel.

Az államháztartás „rendbetételét” követően többéves viszonylatban kiszámítható pályára állítják a közkiadásokat, és a teljes kutatás-fejlesztési ráfordítást a bruttó hazai össztermék (GDP) két százaléka fölé emelik középtávon, a hosszú távú cél pedig a csaknem háromszázalékos uniós átlag elérése

– fogalmazott a leendő kormányfő.

Kiemelt kép: Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fogadja Magyar Péter leendő miniszterelnököt az MTA ünnepi, 200. tisztújító közgyűlése előtt 2026. május 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még