Hamarosan pénzükhöz jutnak a lottónyertesek, a hatósági vizsgálat nem befolyásolja a kifizetéseket

| Szerző: hirado.hu
Fény derült mind az ötös, a hatos, a Skandináv lottó és a Joker nyerteseire is, akik 7-10 napon belül megkapják az őket illető összeget, a nyeremények kifizetése ugyanis független a hatósági vizsgálattól.

Mind a négy nyertes jelentkezett a Szerencsejáték Zrt.-nél a négy sorsoláson megnyert összesen több mint 8 milliárd forintos nyereményért – mondta el az InfoRádiónak a társaság vállalati kommunikációs főosztályvezetője, Panulin Ildikó, aki kiemelte, hogy a Szerencsejáték Zrt. a játékosok és a szélesebb közvélemény megnyugtatására rendkívüli ellenőrzést kezdeményezett a Skandináv, az ötös és hatos lottó, illetve a Joker sorsolásain elért telitalálatok ügyében. A ritkán tapasztalható „együttállás” ráadásul az április 12-ei választások utáni héten következett be.

A négy játéknak a főnyereménye nagyjából 8 milliárd forint, ebből

a legnagyobb tétel a mintegy 6,8 milliárd forintos ötös lottó, ami a játék 70 éves történetének a legnagyobb összegű nyereménye.

Azután döntöttek az önkéntes hatósági vizsgálat kezdeményezéséről, hogy a sorsolásokat követően kétség merült fel a sajtóban, valamint a közösségi oldalakon a négy játék tisztaságával kapcsolatban.

„A játékok nyertesei jelentkeztek, tehát mind az ötös, a hatos lottó, a Skandináv lottó és a Joker nyerteseire is fény derült” – mondta el a Szerencsejáték Zrt. vállalati kommunikációs főosztályvezetője az InfoRádióban.

„Négy különböző nyertes jelentkezett, és 7-10 nap múlva megkapják a nyereményüket”

– tette hozzá Panulin Ildikó, aki kiemelte, hogy a hatósági vizsgálat teljesen független a nyeremények kifizetésétől.

„A sorsolások rendben voltak, semmilyen fennakadás nem történt. A szerencsések a jogos nyereményeket meg fogják kapni” – szögezte le.

Elmondta, hogy a vizsgálat során meg fogják nézni a sorsolási folyamat szabályosságát, az eszközök hitelesítési iratait, a közjegyzői jegyzőkönyveket, az élő sorsolási műsort. Vizsgálni fogják az informatikai rendszereket, azt, hogy minden fogadáson megtalálható-e a hitelesítő digitális pecsét, illetve az adatbázisban is szerepel-e a hitelesítés, rendben volt az összes adatfájl auditja.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/ Róka László)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még