Már majd két hét telt el azóta, hogy a magyar emberek elsöprő győzelmet arattak a „nemzeti együttbűnözés rendszere” felett – fogalmazott Magyar Péter. Úgy folytatta: a Tisza gőzerővel készül a kormányzásra és a működő, emberséges Magyarország építésére, de közben a háttérben a maffia sem tétlenkedik.
Az orbáni oligarchák tízmilliárdos értékben utalják ki a pénzt az Egyesült Arab Emirátusokba, Uruguayba, az Amerikai Egyesült Államokba és más távoli országokba – jelentette ki.
„Pontos tudomásom van róla, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzéseire, pénzmosásra hivatkozva”
– közölte, majd felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit a lopott pénzek haladéktalan zárolására. Mint mondta, ismételten felszólítja a legfőbb ügyészt, az országos rendőrfőkapitányt és a NAV elnökét, hogy vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnözőket, és ne hagyják őket a Tisza-kormány megalakulása előtt olyan országokba menekülni, ahonnan egyelőre nincs kiadatás.
Azt mondta, tudomása van arról is, hogy „az orbáni maffiózók
áron alul elkezdték árulni a TV2-t és más médiumot”,
valamint „a százmilliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajóját, a Lounge Event Kft.-t is”. Felhívta „a becsületes hazai és külföldi befektetők” figyelmét arra, hogy „tartózkodjanak a maffia vagyonelemeinek átvételétől, ellenkező esetben ők is a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal előtt találhatják magukat”.
Arról is beszélt, hogy
tudomására jutott az is, hogy „több oligarcha-család már távozott, és a napokban a Mészáros-család is Dubajba repül”.
Elmondta, hogy „a hírek szerint több befolyásos oligarcha-család már kivette a gyerekeket az iskolából, és szervezik a megbízható testőrséget a távozásra”.
„Úgy tűnik, hogy miután a bátor kapitány, Orbán Viktor elhagyta a süllyedő hajót, a janicsárok talpa alatt is forró lett a talaj” – fogalmazott, majd felszólított „minden rendőri, ügyészi, banki és NAV-vezetőt, valamint a szolgálatok irányítóit, hogy tegyék a törvényi kötelezettségüket és akadályozzák meg a bűnözők lelépését és a magyar emberektől lopott vagyonok külföldre menekítését”.
Aki nem tesz eleget a törvényi kötelezettségének és megszegi a hivatali esküjét, az maga is bűncselekményt követ el – mutatott rá. Leszögezte: „a magyar nép akarata és a maffia felett alkotott ítélete egyértelmű”. Orbán bábjainak és kiszolgálóinak szembe kell nézniük saját felelősségükkel – hangsúlyozta, majd úgy folytatta: „azzal, hogy asszisztáltak Magyarország lerombolásához és kifosztásához, erkölcsi, törvényi, anyagi értelemben is”.
Kiemelte: „a magyar emberek forintjait elrablók között nincs különbség, nincsenek kicsit vagy nagyon felelősök”.
Mindenki, aki szem volt a láncban, számoljon a következményekkel
– fűzte hozzá. A bűnöket fel fogjuk tárni, a vagyonokat vissza fogjuk szerezni, aki pedig jogtalanul gazdagodott meg a magyar emberek pénzéből, az mind a független magyar igazságszolgáltatás előtt fog felelni – összegzett Magyar Péter.
Kiemelt kép: Magyar Péter sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. július 16-án. (Fotó: MTI/Purger Tamás)











