A nyomozó főügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében ma négy helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, amelyek során kutatásokat és lefoglalásokat végzett, majd négy személyt gyanúsítottként hallgatott ki. A bűnügyi akció végrehajtásában az ügyészség felkérésére a Készenléti Rendőrség járőrei és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai is közreműködtek – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében.
Kiemelték, hogy a megalapozott gyanú szerint az őrizetben lévő hatvan év körüli férfi 2023 áprilisában azt állította egy nepáli munkavállalók toborzásával foglalkozó vállalkozónak, hogy politikai körökből kap megrendeléseket és 1-2 éven belül több tízezer munkavállalóra lesz szüksége. Arra is hivatkozott, hogy befolyásos hivatalos személyekkel fennálló bizalmi kapcsolatai révén gyorsan és gördülékenyen tud munkavállalási célú tartózkodási engedélyeket intézni. Ezen állításokat a férfi két gyanúsított társa is megerősítette a vállalkozónak.
Ezután a vállalkozó szerződést kötött a férfi érdekeltségébe tartozó céggel – amelynek képviselője a másik őrizetbe vett gyanúsított – és
17 ezer euró előleget utalt a harmadik országbeli munkavállalók tartózkodási engedélyének mielőbbi elintézésére.
Végül a vállalkozó által toborzott ázsiai munkavállalók vízumkérelmeit elutasították és az alaptalanul átvett összeget a három gyanúsított sajátjaként kezelve, azt egymás között elosztotta. Az ügy negyedik gyanúsítottja a férfi azon ügyvezető ismerőse, akinek a cége a vízumkérelmeket benyújtotta. Ezen gyanúsított bűnös úton azt is elintézte, hogy a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cégét kiemelt, minősített foglalkoztatóként nyilvántartásba vegyék. A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az elvégzett nyomozati cselekmények során két személy őrizetét rendelte el, míg a két további gyanúsított szabadlábon védekezik – írták.
Kiemelt kép: A Központi Nyomozó Főügyészség fővárosi székháza a VIII. kerületben, a Könyves Kálmán körúton, az egykori Magyar Állami Pénzverő (MÁP) épületében. (Fotó: MTI/Róka László)











