Saághy Flóra közölte, a vádirat szerint a férfi tavaly novemberben utazott a Tramtrain vasútvillamoson. Mivel nem tudott felmutatni jegyet vagy bérletet, az ellenőr a bírságolás miatt elkérte személyi igazolványát.
Adatainak rögzítése közben a vádlott emelt hangon vitatkozni kezdett a nővel. A férfi megpróbálta visszaszerezni tőle az iratát, megragadta és megcsavarta a sértett karját, úgy, hogy eltörte ezzel az ellenőr csuklóját.
Ezt látva az ellenőr társa rendőri segítséget kért.
A vádlottal szemben az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bűnösségét beismerő vádlottal szemben büntetővégzéssel felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a Szegedi Járásbíróság – áll a közleményben.
A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Az elején és végén élénksárga színnel felmatricázott vasútvillamos érkezik Hódmezővásárhelyre 2025. február 21-én (Forrás: MTI/Lehoczky Péter)











