„Minden következménnyel” hoz az érett ember döntéseket – ez Márai Sándor életművének egyik, többször visszatérő alapgondolata.
Nem véletlen, hogy az egyik legnagyobb magyar író nevét egyszerűen indexre tették, „eltörölték” Magyarországon a bolsevik rezsim 1948-tól 1989-ig tartó, totális diktatúrája idején. Abban a rendszerben, amely 1947-től kezdve egyetlen alkalommal sem rendezett szabad, a versengő pártok rendszerére épülő országgyűlési választásokat. A magyar emberek tehát nem lehettek „választóvá”, hiszen nem hozhattak döntéseket sem saját sorsukat, sem hazájuk gazdasági, politikai vezetését s annak irányát illetően.
Mivel pártok sem működhettek, mi több, egyetlen pártra sem lehetett szavazni a Rákosi- majd Kádár-rezsimben (a diktatúra idején zajló, úgynevezett „választásokról” sorozatunk első részében írtunk), ahol az országot egy ellenőrizhetetlen grémium, a rendeletekkel kormányzó „Elnöki Tanács” irányította, érthető, hogy 34 párt indult az 1990-es, 1947 óta első, szabad választásokon.
1. A történelmi döntés
Több mint egy emberöltőnyi kényszerszünetet követően, 43 év után állt az urnák elé 1990 március 25-én., majd a második fordulóban, április 8-án a 7 822 764 választásra jogosult 65,09 százaléka, 5 091 931 szavazó.
A voksoláson az MDF, az az FKGP és a KDNP, valamint az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz szereztek parlamenti mandátumot. (A bejutási küszöb ekkor még a voksok 4 százalékának megszerzése volt.)
Az MDF nyerte a választásokat (164 mandátummal), és kormánykoalíciót alakított az FKGP-vel és a KDNP-vel.
Cikkünk keretét szétfeszítené, ha itt arra vállalkoznánk, hogy megvonjuk a kommunista diktatúra lebontásának történelmi pillanatában színre lépő Antall-kormány működésnek mérlegét. Az viszont tény, hogy a kormányfő által „kamikaze-kormánynak” nevezett kabinet gigászi erőfeszítéseket tett – többnyire nem eredménytelenül – arra, hogy az országot kivezesse abból totális gazdasági és politikai csődhelyzetből, amely a tíz éve kölcsönökből élő Kádár-rezsim után előállt.
A parlament elfogadta a politikai-gazdasági-társadalmi átalakulást segítő, szentesítő törvényeket, és az immár plurális demokráciában megkezdődhetett a szociális piacgazdaság kiépítése. Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek.
Kivonultak a hazánkat a második világháború óta megszállva tartó szovjet csapatok, megszűntek a volt szocialista tábor katonai és gazdasági tömörülései, a Varsói Szerződés és a KGST. A Szovjetunió által megszállt országokban Moszkva fennhatóságát, totális gazdasági befolyását és katonai jelenlétét képviselő szervezetek feloszlatásában komoly szerepe volt a Antall Józsefnek:
a KGST-t Budapesten oszlatták fel; a Varsói Szerződés feloszlatásáról pedig Antall igen bátor javaslata alapján döntöttek egy moszkvai tanácskozáson.
Magyarország kezdeményezésével létrejött a visegrádi országok (Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország) együttműködési csoportja.
Ha a választók az MDF riválisának, a második legnagyobb pártként befutó SZDSZ-nek szavaztak volna bizalmat, bizonyára nem fogalmazott volna így a határon túli magyarokról annak kormányfője:
„Lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.”
Később az „antalli örökséget” átvevő, folytató Fidesz politikusa, Deutsch Tamás kijelentette: „Antall József nem kevesebbet fogalmazott meg, mint a rendszerváltoztatást követő időszak felelős magyar közpolitikájának a lényegét .
A magyar választó ugyanakkor a saját bőrén érezhette a korabeli, jórészt az előző rendszer – gyakran fedett ügynökként dolgozó – média-személyiségeinek jóvoltából a kormány nyakába varrt, holott a bukott rezsim örökségeként itt maradt csődhalmaz hatásait.
Ahogy Szakács Dániel közgazdász fogalmazott: „a szocialista gazdasági rendszerből a piacgazdaságba való áttérés sokként érte az országot és a kormányt. Megszűnt a kötelező foglalkoztatottság, így milliók vesztették el az állásukat egyik napról a másikra. A privatizáció, ami már 1988-ban megindult, a korrupció melegágya volt, milliárdos gazdasági vagyonok kerültek átjátszásra külföldi kezekbe fillérekért, illetve az akkor állami cégeknél dolgozó felsővezetők milliárdos vagyonokhoz jutottak, mindenféle érdem nélkül.”
2. Bokros-csomagot kaptak a nyakukba
Az 1994. május 8-án és 29-én tartott, második szabad választást A választást az MSZP nyerte, melynek Horn Gyula volt a listavezetője, majd június 4-től a miniszterelnök-jelöltje.
Ha Horn-kormány, akkor Bokros-csomag: az egykori pufajkást, az 1956-os forradalom vérbe fojtásában tevőlegesen részt vevő Horn Gyulát a hatalomba szavazó választói többség rövidesen megkaphatta a nyakába minden idők egyik legkegyetlenebb (s legoktalanabb) megszorító intézkedés-csomagját.
A kommunista rezsim alatt Rikárdó Dávid néven szamizdat-lapokba írogató, korábban – a totális diktatúra éveiben – egy panamai ösztöndíjjal a közép-amerikai országban tanuló közgazdász 1995. március 1-je és 1996. február 29-e között volt pénzügyminiszter a csomagjáról a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2024-ben jelentetett meg egy tanulmányt.
„A Bokros-csomag elhúzódó hatása a születésszámokra” című tanulmány elemzi, hogy „a 1994-1998-as ciklusban az MSZP és az SZDSZ által vezetett kormány pénzügyminisztere, Bokros Lajos nevéhez kötődő egészen brutális, és a magyar emberek életét – nagyon finoman fogalmazva – megnehezítő megszorítócsomag hosszú távon milyen módon és mértékben befolyásolta a demográfiai folyamatokat Magyarországon.”
Az 1995. március 12-én bevezetett megszorítócsomag kidolgozásában Bokros mellett a korábbi pénzügyminiszternek, Békesi Lászlónak és Surányi Györgynek, az MNB akkori elnökének is jelentős szerepe volt.
Mint azt a tanulmányt ismertető mandiner. hu is összefoglalta, a Bokros-csomag legfontosabb intézkedései az alábbiak voltak:
- A forint leértékelése: egyszeri 9 százalékos, majd fél éven keresztül további havi 1,9 százalékos és a későbbiekben havi 1,3 százaléknál alacsonyabb ún. csúszó leértékelés bevezetése.
- Importvám bevezetése: 8 százalékos vámpótlék, az energiahordozók kivételével minden külföldről behozott árura.
- Állami bérek befagyasztása; – Ingyenes felsőoktatás megszüntetése.
- Nyugdíjkorhatár emelése.
- Ingyenes fogászati ellátás megszüntetése.
- Családtámogatási rendszer átalakítása.
Utóbbi intézkedés keretében többek közt megszüntették a Gyermekgondozási díj (GYED) és a Várandóssági pótlék intézményét, a családi pótlékra, a Gyermekgondozási segélyre (GYES), és a Gyermeknevelési támogatásra (GYET) való jogosultságot pedig jövedelmi viszonyokhoz kötötték. A családtámogatásokra fordított kiadások az MSZP-SZDSZ kormány idején jelentősen csökkentek (1994-ben a GDP 2,4 százalékát tette ki, míg 1997-ben már csak 1,9 százalékát), a családok 9 százaléka, a gyermekek 7 százaléka került ki a jogosultak köréből.
A gyermekszegénység mértéke nagyban függ a jóléti transzferektől (azon belül is főként a családtámogatásoktól), így
a Horn-kormány idején nagy mértékben nőtt a gyermekszegénység,
különösen a GYED megszüntetése hatott károsan” – olvasható a dokumentumban.
Egyértelmű volt, hogy a gyermeket nevelőknek a népesség egészéhez viszonyított jövedelmi helyzete romlott. A korábban biztosnak hitt támogatások elmaradása folytán kiszámíthatatlanná, bizonytalanná vált a családok anyagi helyzete, ennek következtében a Bokros-csomag negatív hatással volt a gyermekvállalási kedvre. A teljes termékenységi arányszám alakulására egyrészt az anyagi ösztönzők elvonása, másrészt a támogatási rendszer átalakítása nyomán előálló bizonytalanság volt hatással.
Ennek meg is volt az eredménye, hiszen a születések számának addig is csökkenő trendje kis kitérőkkel de folytatódott egészen a 2011-es akkori mélypontig.
3. Egy szippantás a jóból
A kommunizmus bukása utáni harmadik, szabad választás első fordulóját 1998. május 10-én, a másodikat május 24-én tartották. Az első fordulóban az immár 5 százalékos parlamenti küszöböt öt lista haladta meg: az MSZP (29,8 százalék), a Fidesz (26 százalék), az FKGP (13,3 százalék), az SZDSZ (10,2 százalék) és a MIÉP (5,6 százalék). Az MDF alig érte el a 3 százalék-ot, ám egyéni választókerületekben – egyes fideszes jelöltek visszalépése, illetve közös jelöltek miatt – 17 képviselője győzelmet aratott és parlamenti frakciót alakított.
A választást a Fidesz nyerte, mely koalíciót ajánlott az FKGP-nek és az MDF-nek. Orbán Viktor lett az új miniszterelnök, és rövidesen megalakult az első Orbán-kormány.
Ez a kabinet gyökeres fordulatot hajtott végre az MSZP-SZDSZ-kormány családpolitikájához képest: az önmagát „polgári kormányként” meghatározó kabinet egyik első intézkedéseként állította vissza a családi pótlék alanyi jogosultságát.
Az 1994-1998 közötti időszakban a választók tehát számos családbarát intézkedést észlelhettek: így például a tanköteles korú gyermekek után a családi pótlékot az iskoláztatási támogatás váltotta fel, melynek összege az előbbivel volt azonos.
1998-tól a gyermeknevelési támogatás (gyet) és a gyermekgondozási segély (gyes) igénybevételének – a szocialisták által bevezetett – jövedelemhez kötöttsége megszűnt, így szintén alanyi jogon illette meg a szülőket.
A polgári kormány újra bevezette az előző kormány által megszüntetett gyermekgondozási díjat (gyed), melynek maximális értéke 2001-ben 80 ezer forintra emelkedett, majd kiterjesztették 3 évre.
A gyermekes családokat a kormány az adórendszeren keresztül is támogatta. A személyi jövedelemadóról szóló törvényben foglaltak szerint (1999. január 1-jétől) kedvezmény illette meg azokat a családosokat, ahol legalább az egyik családi pótlékra jogosult szülő személyi jövedelemadót fizetett.
Szintén a családokat támogatta a kabinet otthonteremtési programja, míg a költségvetés GDP-hez mért jelentősen csökkent és a második, harmadik és negyedik évében sokkal alacsonyabb volt, mint előtte.
4. Két választás, egy restauráció (2002-2010)
„Aki elfelejti múltját, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt” – George Santayana spanyol-amerikai filozófustól szentenciája sokaknak jutott eszébe a 2002-2010 közötti időszakban, melyet két parlamenti választás, ám ugyanaz a posztkommunista nomenklatúra határozott meg.
Sorozatunkban már taglaltuk a szocialisták tömeges mozgósítással, vitatható eszközökkel megnyert 2002-es parlamenti választásával és a 2006-os, kurta-furcsa baloldali választási győzelmet is; a két ciklus lényegében egyetlen, összefüggő nyolcéves időszakra lehetővé tette, hogy a „bukott rendszer örökösei”, a levitézlett kádári nomenklatúra által meghatározott baloldali-liberális pártelit megvalósítsa elképzeléseit és megmutassa, mire képes kormánypozícióban.
Mind a két választást a Horn-korszakból már ismert MSZP-SZDSZ-koalíció nyerte meg, és ez a „politikai osztály” határozta meg nyolc éven át. többek között. a magyar kül-, bel- és gazdaságpolitikát.
2002-ben, a kommunizmust követő időszak negyedik szabad voksolásán az első fordulót április 7-én, a másodikat április 21-én tartották. A megjelenési arány országosan az első fordulóban 70,53, a másodikban 73,51 százalék volt. Az első fordulóban az 5 százalékos parlamenti küszöböt három lista haladta meg: az MSZP (42 százalék), a Fidesz-MDF (41 százalék), és az SZDSZ (5,5 százalék). Kiesett négy év után a MIÉP (4,6 százalék).
Azt a választót, aki úgy gondolta, hogy a miniszterelnöki posztra jutott Medgyessy Péter, aki D-209-es számon szigorúan titkos, úgynevezett SZT-tisztként volt a kommunista diktatúra alatt a III/II-7. osztály ügynöke, a baloldali nomenklatúra egy időre kifogyott a „meglepetés-emberekből”, többször is csalódás érte.
A kormányfői posztot Medgyessy Péter 2004-es megbuktatása után átvevő Gyurcsány Ferenc, majd az MSZP-SZDSZ-koalíció második (2006-tól 2010-ig tartó) időszakának végén, 2009-2010-ben kormányzó Bajnai Gordon is képes volt újdonságokkal, fordulatokkal előállni – bár a választók egyre kevésbé voltak fogékonyak ezekre az ötletekre.
Mégis, a 2006-os választáson a baloldali-liberális koalíció felhatalmazást kapott a „duplázásra”. (A két fordulót 2006. április 9-én és 23-án tartották; a részvételi arány országosan az első fordulóban 67,83 százalék, a másodikban 64,39 százalék volt. Az első fordulóban az 5 százalékos parlamenti küszöböt öt lista haladta meg: az MSZP (43,21 százalék), a Fidesz (42,03 százalék), a SZDSZ (6,50 százalék) és az MDF (5,04 százalék). Nem került be, a MIÉP – Jobbik a Harmadik Út (2,20 százalék) a Munkáspárt (0,41 százalék) és a Centrum Párt.)
„Helybenjárás” – így értékelték a Medgyessy-Gyurcsány kormány első három évét
a XXI. Század Intézetben 2005. október 13-án. Stumpf István jogtudós, politológus ezen a kerekasztal-beszélgetésen „kiemelte, Medgyessy Péter leváltásával együtt az addigi ígéreteket is elsöpörték, és az új miniszterelnök egyben ú kormányprogramot is hozott magával. A jóléti rendszerváltás programját leváltotta a „Lendületben az ország!” programja.
Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP politikusa, volt honvédelmi államtitkár nemrég úgy foglalta össze ezt a korszakot: „Ne feledjük: Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai miniszterelnöksége nyolc éve alatt tizenötször emelték a rezsiköltségeket, a gáz ára háromszorosára, az áramé kétszeresére emelkedett. A magyar családok fizették Európa legdrágább rezsijét. A külföldi tulajdonú, privatizált energiaszolgáltatók a bezsebelt 1200 Mrd forint extraprofit mellett még 52 Mrd forint sárgacsekk-adósságot is akasztottak az emberek nyakába.”
Ismert: a 2002-2010 közötti időszakot a költségvetési fegyelem megbomlása és a strukturális reformok sikertelensége jellemzi, az ország így egy csőd szélére juttatott, sérülékeny gazdasággal szembesült a 2008-as gazdasági válsággal.
Gyurcsány Ferenc a második kormányzati ciklusban megpróbálta reformálni az oktatási, egészségügyi és közigazgatási rendszereket (pl. minisztériumok összevonása), amelyek azonban sokszor egyeztetés nélkül, társadalmi támogatás nélkül valósultak meg.
A korábbi költekezés és a reformok elmaradása miatt 2006-ra az államháztartási hiány rekordszintre (9,8%) emelkedett. A miniszterelnök kiszivárgott öszödi beszéde utáni tömegtüntetések, valamint az őszi rendőri erőszak október 23-án mély bizalmi válságot okozott, amely a kormány legitimációját véglegesen aláásta.
A magyar gazdaság kritikus helyzetét és az IMF gyámsága alá került állam egészét fenyegető csődhelyzetetet így írta le egy korabeli cikkében Békés Márton publicista, történész:
„A 2002-es és 2006-os választási éveket követően a magyar államháztartás egyensúlya vészesen felborult, a deficitnövekedés üteme pedig felgyorsult.
Hat év szociálliberális rendszerének gazdaságfilozófiája és osztogató-fosztogató, költekező-megszorító gyakorlata oda vezetett – megtetézve a gazdasági válsággal –, hogy Magyarország 2008 őszére az államcsőd közelébe került.
A kimerült források, az exportjövedelmek elmaradása, a bevételkiesés és a gazdasági recesszió együtt járt a piaci bizalmatlansággal, a hitelképesség jelentős romlásával. Ez vezetett az egy évvel ezelőtti 20 milliárd eurós, azaz 25 milliárd dolláros újabb IMF-hitel felvételéhez. Az eddig államadósság-finanszírozásra, bankmentő csomagra és a devizatartalékok feltöltésére használt összegnek először csak a kamatait kell fizetnünk három évig, 2011-től már a tőkerészt is vissza kell adni. Ez a feladat ismételten egy következő, vélhetően jobboldali kormányra fog maradni.”
5. Választói igény: nem a migrációra és a háborúra (2010-2026)
Nem tűnt egy szimpla választásnak a 2010-es voksolás, amely még kétfordulós volt; az első fordulóra április 11-én, a másodikra április 25-én került sor. Az első fordulóban a 176 egyéni választókerületből 119-ben dőlt el a mandátum sorsa. Mindegyikben a Fidesz–KDNP jelöltje szerzett mandátumot. A párt sikerét jól mutatja, hogy jelöltjei egy kivételével valamennyi választókerületben megelőzték vetélytársaikat.
Mint közismert, a Fidesz-KDNP-t bízták meg a választók (minden alkalommal) kétharmados többséggel a 2014-es, a 2018-as és 2022-es voksoláson is (e választásokról részletesebben sorozatunk „Kilenc szabad választás…” című fejezetében számoltunk be – a szerk.)
A szokatlan méretű választói bizalom részben a 2002-2010 közötti korszak mélyrepülésének, részben annak a körülménynek köszönhető, hogy e másfél évtizedes időszakban több olyan kihívás jelent meg (például: tömeges, az ország működőképességét és biztonságát súlyosan fenyegető migráns-invázió 2015-ben, súlyos fegyveres válság Magyarország közvetlen szomszédságában 2022-ben), amelyre – a választói visszajelzések alapján legalábbis így tűnik –
a kormányzó párt adott adekvát, a voksolók igényei szerint megfogalmazott választ.
Az elmúlt másfél évtized folyamán felbukkant kihívásokat sorozatunk előző két részében részletesen tárgyaltuk; az Európai Unió elhibázott gazdaságpolitikájára adott egyik legfontosabb válasz, a rezsicsökkentés tűnik az egyik egy olyan témakörnek, amely kiemelt fontosságúnak tűnik az immár az EU-társégen kívüli okok miatt is súlyosbodó energiaválságban.
Kiemelt kép: Budapest, 2010. április 11. A választók hosszú sorban várakoznak szavazatuk leadására a főváros XI. kerületében, 15-ös számú választókerület 19-es szavazókörében a 2010-es országgyűlési képviselő-választások első fordulóján. (Fotó: Mohai Balázs/MTI)