„Szeretnék köszönetet mondani Orbán Viktornak, és legfőképp a magyar embereknek, hogy ilyen vendégszeretők és kedvesek voltak” – kezdte búcsúbeszédét az amerikai alelnök.
J. D. Vance elmondta, alapvetően azért jöttek ide, hogy megpróbálják ellensúlyozni a brüsszeli bürokrácia által terjesztett propagandát. Mint fogalmazott:
„Még soha nem láttam ilyet, hogy az EU bürokráciája megpróbáljon költségeket ráterhelni a magyar emberekre, hogy befolyásolja a választási eredményt.”
Mindezt abszurdnak nevezte, majd hozzátette, Donald Trump amerikai elnök is ugyanígy gondolja.
„Viktor természetesen élvezi az elnök teljes támogatását, az én teljes támogatásomat és a legjobbakat kívánjuk neki és a magyar embereknek”
– fogalmazott, majd végezetül elmondta: „Szomorú vagyok, hogy elmegyek, de izgatottan várom a hazatérésem.”
J. D. Vance azonban mielőtt hazatérhetne az Egyesült Államokba, előbb Pakisztánba utazik, ahol az amerikai küldöttséget vezeti Iszlámábádban az Iránnal folytatott béketárgyaláson. Bár eredetileg csak csütörtökön utazott volna tovább, szerda este azonban mégis elhagyta hazánkat ezen okból az alelnök. Ismert, Donald Trump amerikai elnök kedd este kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal, amely időszakra megígérte, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Azonban kevesebb mint 12 órával a tűzszünet megszületése után az amerikai légierő sajtóértesülések szerint csapásokat mért Teheránra.
Az amerikai alelnök Orbán Viktor mellett, és az „arctalan brüsszeli bürokraták” ellen érvelt
J. D. Vance kétnapos látogatás során kedden a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett nagygyűlésen vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel Budapesten. Az alelnök beszédében – melynek elején Donald Trump amerikai elnök is bejelentkezett telefonon – a magyarokhoz fordulva kijelentette, hogy azért érkezett hazánkba, mert csodálja azt, hogy a szabadságért, a szuverenitásért küzdenek. Elutasítóan szólt az „arctalan brüsszeli bürokraták” az energiaárakat a „progresszió” jegyében az egekbe hajtó politikájáról, miközben aláássák vele a nemzetek szuverenitását.
Megerősítette: nemcsak Brüsszel, hanem az ukránok is beavatkoznak a magyar választásokba!
Orbán Viktort dicsérve pedig hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök az, aki „valódi haladást” hozott Magyarországon éppen azáltal, hogy szembement a brüsszeli nyomással és megvédte az ország energiafüggetlenségét.
Az amerikai alelnök emellett a Karmelita kolostorban is látogatást tett, ahol kijelentette:
Orbán Viktor az egyetlen államférfi Európában, aki képes a béketeremtésre.
Továbbá több interjút is adott a magyar sajtónak itt tartózkodása alatt.
Kapcsolódó tartalom
J. D. Vance szerint Orbán Viktor élen járt az energiabiztonságban, és az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek csak követniük kellett volna a példáját
Ön az egyetlen államférfi Európában, aki képes a béketeremtésre – így dicsérte Orbán Viktort az amerikai alelnök a Karmelita kolostorban
J. D. Vance az Indexnek: Úgy gondolom, hogy Viktor jó munkát végzett a magyar emberek érdekében. Ezért gondolom, hogy ő fog nyerni
J. D. Vance a Tényeknek: Meg kell mutatnunk, hogy nagyon sok ember van a világon, akik szeretik Viktort, és azt akarják, hogy ő maradjon Magyarország miniszterelnöke
Szerdán délelőtt J. D. Vance ellátogatott a Mathias Corvinus Collegiumba (MCC) is, ahol diákok előtt zajló beszélgetésen vett részt Szalai Zoltán főigazgatóval. Az esemény során – többek között – elfogadhatatlannak nevezte, hogy Volodimir Zelenszkij megfenyegette Orbán Viktort, és elmondta, szerinte már a választásba való beavatkozásnak számít az is, hogy Ukrajna leállította a Barátság kőolajvezetéket.
A magyar embereket arra szólította fel: „Szavazzatok arra, akit vezetőtöknek akartok”,
majd leszögezte, hogy az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni a magyar választásokba.
Az Európai Unióval kapcsolatban kijelentette a szerda esti búcsúzásakor is megismételt álláspontját, mely szerint „botrány, amit az EU csinál Magyarországgal”. Hozzátette: magyarországi látogatása azért (is) történik, „hogy megmutassuk, sok barátja van Magyarországnak, aki felismeri, hogy Orbán Viktor jó munkát végez”.
Kiemelt kép: J. D. Vance amerikai alelnök a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett nagygyűlésen az MTK Sportparkban 2026. április 7-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)











