A Dunántúlon többnyire derült idő várható, míg a keleti, illetve a középső tájakon gomolyfelhők képződnek – illetve érkeznek északkelet, észak felől –, amelyek időszakosan jobban összeállhatnak, szétterülhetnek.
Az ország keleti felén előfordulhat zápor, esetleg hódarazápor, hózápor.

Az északias szél ismét sokfelé élénk, főként északkeleten és a Dunántúlon erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

Késő este többnyire 1, 8 fok valószínű. A Dunától keletre lassanként szakadozik, csökken a felhőzet, de maradhatnak felhősebb körzetek. A Dunántúlon a derült időt követően északnyugat, nyugat felől összefüggő magas szintű felhőzet vonul fel az éjszaka második felében. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél fokozatosan veszít erejéből, azonban élénk lökések főleg az éjszaka első felében még lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +2 fok között valószínű, de a derült, szélvédett fagyzugokban ennél akár jóval hidegebb is lehet.

A kiemelt kép illusztráció.











