Orbán Viktor a magyar–amerikai barátság napján: Madarat tolláról, embert barátjáról. Örülünk, és hálát adunk, hogy egy ilyen nagy és erős „rétisas” lehet a barátunk!

| Szerző: hirado.hu
Álljunk ki a szabadság mellett, álljunk ki a nemzetünk mellett, álljunk ki a jövőnk mellett, álljunk ki Magyarország békéje és biztonsága mellett, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja megtenni helyettünk – erre hívta fel hallgatóságát Orbán Viktor miniszterelnök az országgyűlési választásra utalva a magyar-amerikai barátság napján, kedden Budapesten tartott rendezvényen.  

angsúlyozta: vasárnap jövőt és sorsot választunk magunknak, azt döntjük el, melyik úton indulunk tovább: a betagozódás útján, ahol elveszítjük önállóságunkat és végül jelentéktelenné válunk, vagy a szabadságén, amely azé a világé, ahol büszke nemzetként állunk a gondviselés által kijelölt helyünkön.

Ha győzünk, óriási dolgokra leszünk majd képesek – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, ebben az esetben Magyarországról indul el „az európai visszafoglalási mozgalom”, és létrejön az erő, amely „Washington után Brüsszelt is megváltoztatja, és a progresszívek főhadiszállásából a patrióták bástyájává teszi”.

Az Egyesült Államok címerállatára utalva kijelentette:

örülünk és hálát adunk a gondviselésnek, hogy egy ilyen nagy és erős rétisas lehet a barátunk. Madarat tolláról, embert barátjáról

– idézte a magyar közmondást, majd kijelentette, „a sas leszállt Magyarországon, és a magyarok ősi madara, a turul barátsággal fogadta őt”.

Orbán Viktor kiemelte: a két nemzet küzdelmeinek és reményeinek találkozását, a magyar–amerikai kapcsolatok aranykorát ünneplik az egybegyűltek. A magyar–amerikai barátság alapja ma valójában civilizációs és spirituális természetű; ma két szabadságszerető nemzet találkozik – fogalmazott.

Felidézte: az Egyesült Államok egy globális birodalommal szemben vívott szabadságharcban született. Ki szeretné jobban a szabadságot a magyaroknál? – fűzte tovább a gondolatot Orbán Viktor, hangsúlyozva, nincs olyan nemzet, amelyre több birodalom akarta volna rátenni a kezét, mint a magyarokra, és mi mindegyikük ellen vállaltuk a küzdelmet.

Nem nyertük meg minden szabadságharcunkat, de az 1100 éves történelmünk bizonyítja, hogy sohasem harcoltunk hiába

– fogalmazott, kiemelve, a hódítók elhullottak, a magyarok megmaradtak, „élünk és virulunk”, és minden adott, hogy az előttünk álló évszázad nyertesei legyünk. Mi hisszük, hogy ez a magyarok évszázada lesz – jelentette ki Orbán Viktor, felidézve a két nemzet szabadságküzdelmeinek összekapcsolódását éppúgy, mint azt, hogy sok magyar talált szabadságot keresve új otthonra és sikeres karrierre Amerikában.

A magyar–amerikai barátság ismét a régi fényében tündököl

A miniszterelnök azt mondta: a magyar–amerikai barátság ismét a régi fényében tündököl. Kifejtette: az amerikaiak és a magyarok barátsága még azokat a nehéz éveket is túlélte, amikor az amerikai demokraták progresszív baloldali országot akartak gyúrni az ezeréves keresztény Magyarországból.

A fizika törvényei ellen nem lehet harcolni, szabadságszerető népet nem lehet a liberális ideológia nevében legyőzni

– hangsúlyozta a miniszterelnök, megjegyezve, annak mindig ugyanaz a vége,

„mi itt vagyunk, és ők már nincsenek”.

Kiemelte: a fordulatot Donald Trump amerikai elnöknek köszönhetik, ő volt az, aki véget vetett az ideológiák nevében uralkodó globalista elit hatalmának, és meghirdette az erős nemzetek korszakát. Ő volt az, aki szembefordult a progresszív elit hatalmával, felébresztette és talpra állította a világ összes hazafiját egy egyszerű mondattal: a hazaszeretet nem bűn, hanem erény.

Orbán Viktor miniszterelnök (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály)

Orbán Viktor rámutatott: az amerikai elnök sikere azt üzeni Európának is, hogy a nemzeti érdek nem elszigetel, hanem megerősít. A nemzeteknek közösek a céljaik: az, hogy erősek legyenek, hogy függetlenek legyenek, hogy szabadok maradjanak. Nem engedjük, hogy mások döntsenek a sorsunkról és a magunk terveit valósítjuk meg – mondta a kormányfő.

A mi kormányunk 2010 óta várt erre a pillanatra, irgalmatlanul nehéz volt egyszerre harcolni a brüsszeli és a washingtoni progresszívek ellen. Európa még csak kapkodta a fejét, mi már leraktuk az együttműködésünk alapjait, hiába a politikában a bátorság mellett az ütemérzék a legfontosabb – jegyezte meg.

Hozzátette:

az elnök megmutatta, hogy a patrióta politika nem jelszó, hanem sikeres kormányzati gyakorlat. Elnöksége alatt Amerika újra a saját érdekeit tette az első helyre, és ezzel visszaadta a nemzeti politika becsületét. Gazdasági patriotizmusa munkahelyeket védett meg, hadat üzent az illegális migrációnak

– sorolta.

Orbán Viktor az együttműködés eredményeit sorolva kitért arra, hogy újra vízummentes a beutazás Amerikába, együttműködnek a gazdaság, a védelem területén, az innovációban, közös energetikai programokat indítottak. Két szuverén nemzet együtt dolgozik, hogy a világ jobb hely legyen népeik számára és ennek alapját a szabadság szeretete adja – összegzett a magyar kormányfő.

Úgy fogalmazott: minden okunk megvan rá, hogy szívből jövő jókívánságainkat küldjük innen Budapestről, és sok sikert kívánjunk az amerikai elnöknek. Rámutatott: az elnök mellett van még valaki, aki nélkül ma nem állhatnának itt, J.D. Vance, akinek a személyében különleges barátra lelt Magyarország.

Azt is mondta: nehéz bennünket, magyarokat megérteni, nemcsak ismeret, türelem is kell hozzá. Mi egy ősi nemzet vagyunk, és az amerikaiakhoz hasonlóan kivételesnek gondoljuk magunkat, természetesnek vesszük, hogy más is belássa azt, ami nekünk nyilvánvaló. Ezért nem sokat törődünk azzal, hogy megértessük magunkat, ha nem értenek bennünket, annál rosszabb nekik – fogalmazott.

Brüsszel a nyugati civilizáció jövőjéért aggódó amerikaiak és magyarok közös problémája

A nyugati civilizáció jövőjéért aggódó amerikaiaknak és magyaroknak van egy közös problémájuk: ezt a problémát úgy hívják, Brüsszel – mondta a miniszterelnök.

A kormányfő kifejtette: a nyugati világ progresszív erői két komoly csatát vesztettek, először Magyarországon szenvedtek vereséget, majd hatalmas ütést kaptak a tengerentúlon, „hála Trump elnök úrnak, Vance alelnök úrnak, a republikánusoknak és az amerikai embereknek”.

Kiemelte: most „Brüsszelbe vették be magukat”, és bár súlyos csapásokat szenvedtek el, erejük még nagy. Képesek, hogy megakadályozzák Európa visszatérését a hagyományos nyugati értékek és a józan ész útjára; „a progresszív ideológiák szolgaságban tartják az eredetileg keresztény alapokon szerveződő Európai Uniót” – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta:

Brüsszel a genderideológiát, a woke-őrületet és a migrációt akarja Európa szervezőerejévé tenni.

Az EU intézményeit arra használják, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki veszélyezteti a hatalmukat. A kontinens lassan, de biztosan belerokkan, mégis folytatni akarják a háborút Ukrajnában – fűzte hozzá.

Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Álljunk ki a szabadság mellett, álljunk ki a nemzetünk mellett, álljunk ki a jövőnk mellett, álljunk ki Magyarország békéje és biztonsága mellett, mert ha mi nem tesszük, senki nem fogja megtenni helyettünk – erre hívta fel hallgatóságát Orbán Viktor.

Hangsúlyozta:

vasárnap jövőt és sorsot választunk magunknak, azt döntjük el, melyik úton indulunk tovább: a betagozódás útján, ahol elveszítjük önállóságunkat, és végül jelentéktelenné válunk, vagy a szabadságén, amely azé a világé, ahol büszke nemzetként állunk a gondviselés által kijelölt helyünkön.

Ha győzünk, óriási dolgokra leszünk majd képesek – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, ebben az esetben Magyarországról indul el „az európai visszafoglalási mozgalom”, és létrejön az erő, amely „Washington után Brüsszelt is megváltoztatja, és a progresszívek főhadiszállásából a patrióták bástyájává teszi”.

Orbán Viktor kifejtette: J.D. Vance már akkor megírta, hogyan fordít hátat a progresszív liberalizmus az egyszerű emberek problémáinak, amikor erről beszélni sem volt szabad. Megírta: hiába a színlelt szociális érzékenység, a baloldal végül mindig ráront a saját nemzetére – fogalmazott.

Megjegyezte: az amerikai alelnök azt is mondta, hogy Európára belülről leselkedik veszély, Európát nem külső ellenség fogja legyőzni, hanem a belső fogja térdre kényszeríteni.

A miniszterelnök úgy vélte, J.D. Vance felszabadította Európában azokat a szellemi és politikai erőket, amelyek „a politikai korrektség szájkosarától szenvedtek”. Továbbá „messziről észreveszi, ha idegenek akarnak kívülről beavatkozni a választásokba”, ezért is vezeti ő az Egyesült Államokban a beavatkozásokat vizsgáló bizottságot – közölte.
Hangsúlyozta: „mi is figyelünk, és ha egyszer összeadjuk, amit találtunk, lehet, hogy nem lesz szép kép az ukránokra nézve”.

Orbán Viktor kitért rá:

J.D. Vance kezdte megszervezni azt a szellemi hátországot, amely képes az Egyesült Államok megújítását stabil alapokra helyezni, és így jöttünk képbe mi magyarok is.

„Mi is megküzdöttünk a magunk progresszív liberálisaival”, és a megoldásaink is hasonlóak: Isten, haza, család és munka – magyarázta. Kiemelte: a nyugati civilizáció jövőjéért aggódó amerikaiaknak és magyaroknak van egy közös problémájuk: ezt a problémát úgy hívják: Brüsszel.

A kormányfő kifejtette: a nyugati világ progresszív erői két komoly csatát vesztettek, először Magyarországon szenvedtek vereséget, majd hatalmas ütést kaptak a tengerentúlon, „hála Trump elnök úrnak, Vance alelnök úrnak, a republikánusoknak és az amerikai embereknek”.

Kiemelte: most „Brüsszelbe vették be magukat”, és bár súlyos csapásokat szenvedtek el, erejük még nagy. Képesek, hogy megakadályozzák Európa visszatérését a hagyományos nyugati értékek és a józan ész útjára; „a progresszív ideológiák szolgaságban tartják az eredetileg keresztény alapokon szerveződő Európai Uniót” – fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: „Brüsszel a genderideológiát, a woke-őrületet és a migrációt akarja Európa szervezőerejévé tenni”. Az EU intézményeit arra használják, hogy elhallgattassanak mindenkit, aki veszélyezteti a hatalmukat.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta:

nevetséges és nyilvánvalóan törvénysértő eljárásokat indítanak a patrióták ellen.

Közben teljes a kormányképtelenség. A kontinens lassan, de biztosan belerokkan, mégis folytatni akarják a háborút Ukrajnában, azt mondják, a végsőkig támogatják az ukránokat – jelentette ki, hozzátéve, Brüsszelben uniós zászló alatt küldenék a tagállamok fiataljait a frontra.

Orbán Viktor bírálta az újabb uniós szankciók terveit, mondván, „ez több mint felelőtlenség, felér egy öngyilkossággal”, és ha ez így folytatódik, előbb egekbe ugranak az energiaárak, majd kimerülnek az európai készletek. Azért is bírálta Brüsszelt, mert a Magyarország elleni energiablokád ügyében „nem minket képvisel, hanem összejátszik az ukránokkal”, és a Török Áramlat vezeték elleni szabotázs-kísérletet is bagatellizálni akarják.

Minket azért büntetnek, mert – egyetlenként Európában – rámutattunk Brüsszel önsorsrontó politikájára és az ukránok sötét játszmáira – fogalmazott a kormányfő, megjegyezve, Brüsszelből nap mint nap érkeznek támadások „mert a józan ész szabályait követjük a gazdaságban és a kereskedelemben”.

Hangsúlyozta: Európát egyszerre fenyegeti pénzügyi és energiaválság, és ha nem változtat politikáján, mindkettőből vesztesen kerül ki, akkor pedig „a nyugati világ forrásvidéke végleg alábukik a történelem forgatagában”.

Ezért nekünk, szabadságszerető amerikaiaknak és magyaroknak össze kell fognunk, meg kell mentenünk a nyugati civilizációt. Ehhez meg kell küzdenünk a Brüsszelbe befészkelt progresszívekkel, le kell zárnunk az orosz-ukrán háborút és meg kell oldanunk az energiaválságot – jelentette ki Orbán Viktor.

J. D. Vance: Arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok. Ne engedjük!

A miniszterelnök beszéde után a közönség óriási tapssal köszöntötte J. D. Vance amerikai alelnököt. Az alelnök a pódiumról felhívta Donald Trump amerikai elnököt, megkérdezte, „hogy van elnök úr?”

Donald Trump a telefonon keresztül azt mondta, szeretem Magyarországot, szeretem a magyarokat és szeretem Orbán Viktort, szerinte jó munkát végzett a magyar miniszterelnök.

Az amerikai elnök zárásként sok szerencsét kívánt az április 12-i választásra Orbán Viktornak.

Az alelnök azzal folytatta, mindent meg kell tenni, hogy Orbán Viktort újraválasszák!

J. D. Vance beszédében úgy fogalmazott: „micsoda utazást tudunk már eddig is magunk mögött”, majd hozzátette: „Budapest csodálatos hely, amelyet az önök ősei építettek fel, és amely épített örökséggel koronázza meg a tájat.” Kiemelte, hogy „Amerika és Magyarország kapcsolatai új horizontokat nyitnak”, többek között „az energiabiztonság, az üzleti és kereskedelmi kapcsolatok terén”. Hangsúlyozta: „Köszönöm a vendéglátást, köszönöm, hogy önök ennyire kiváló barátai az Egyesült Államoknak.”

J. D. Vance amerikai alelnök a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett nagygyűlésen az MTK Sportparkban 2026. április 7-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

Hangsúlyozta: „csodáljuk önöket”, és azt szeretnék, hogy „önök a saját jövőjükről úgy dönthessenek, hogy külső erők ne befolyásolják önöket”.

Az amerikai alelnök a budapesti látogatásával üzenetet küld a brüsszeli bürokratáknak, akik nem szeretik Magyarország miniszterelnökét, és ártani akarnak a magyar gazdaságnak, mert a magyar emberek szuverén politikát választanak. „Hagyják békén Magyarországot!”

Hangsúlyozta:

„Védenünk kell a határainkat”, mert „ha az utcáinkat elfoglalja a káosz és az erőszak, a legsebezhetőbbek fognak szenvedni”.

Kritikusan szólt azokról is, akik feministának nevezik magukat, de szerinte az általuk képviselt eszmék épp a nőket teszik ki veszélynek.

Vance úgy fogalmazott, hogy „kereskedelmi partnert látok, amely rekordméretű amerikai befektetéseket tudott Magyarországra vonzani”, és kiemelte: „tiszta utcákat látok, ahol az emberek biztonságban élhetnek”. Hangsúlyozta: „Olyan munkahelyeket látok, ahol a hazaszeretetet képviselni lehet, nem pedig a haza iránti utálatot.”

Kijelentette: „Szent kötelességünk megvédeni az életet, kötelességünk megvédeni több generáció küzdelmes munkájának eredményét.”

Az energiakrízis azért ilyen súlyos Európában, mert nem követik Orbán Viktor politikáját

– mondta J. D. Vance.

Megnézhetnék, mi történik Magyarországon, ahol az energiaárak jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában. Az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek Orbán Viktort kellene követniük energiabiztonság terén.

Azt is mondta,

a nyugati civilizáció védelme a legfontosabb közös ügyünk. Magyarország egy tízmilliós ország, de sokkal jelentősebb az a világban, amit tesz.

A választásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, „ami a választási kampány során történt, a legrosszabb példája annak, hogyan avatkozik be egy külső hatalom egy szuverén ország választási folyamatiba”. Brüsszel arra törekedett, hogy Magyarország energiafüggetlensége sérüljön. Tönkre akarják tenni a magyar gazdaságot, a techcégekkel pedig cenzúráztatják az online tartalmakat, mert meg akarjak szabni, milyen információkhoz juthatnak hozzá a magyar választópolgárok – fejtette ki.

Az amerikai alelnök megerősítette:

nemcsak Brüsszel, hanem az ukránok is beavatkoznak a magyar választásokba! Az ukrán hírszerzés először az amerikai, most pedig a magyar választásokba próbált meg beavatkozni.

Szerinte a magyar választópolgároknak azt a kérdést kell feltenniük április 12-én, ki áll ki, és ki szolgálja valóban az ő érdekeiket. Amerika Orbán Viktort támogatja!

„Egy hét múlva választaniuk kell a magyaroknak: térdet hajtanak a zsarnokság előtt vagy Szent István királyt követve egy igazi vezetőt választanak maguknak a hétvégén. Barátaim, menjenek el szavazni a hétvégén, álljanak Orbán Viktor mellé, mert ő önökért áll ki!” – fogalmazott.

Az eseményt itt nézhetik vissza: 

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még