Szijjártó Péter: Csak mi állíthatjuk meg a brüsszeli energiapolitika öngyilkos kezdeményezését

| Szerző: hirado.hu
Április 15-én Brüsszel ki fogja, ki akarja tiltani az orosz olajat a kontinensről, tehát gyakorlatilag már április közepétől ezer forintos lehet a benzinár Magyarországon, amely öngyilkos kezdeményezését egyedül mi állíthatjuk meg – mondta a külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán megjelent videóban. Magyarországon a kormány védett árat vezetett be a benzinre és a gázolajra, a március 9-én hatályba lépett rendelet szerint a benzin literenként legfeljebb 595 forintba, a gázolaj pedig 615 forintba kerülhet a töltőállomásokon.

Szijjártó Péter hozzátette, ha a jelenlegi országvezetés marad, akkor meg fogják akadályozni, hogy az Európai Unió (EU) kitiltsa az orosz olajat Európából és megtiltsák a védett benzinár fenntartását.

Megjegyezte, a kormány mindenkit biztosít arról, hogy a rezsicsökkentésért és a védett benzinárért is harcolni fognak, de ehhez meg kell nyerni a választást.

A külügyminiszter hangsúlyozta, ha nyernek április 12-én akkor útját tudják állni ennek az „európai öngyilkos kezdeményezésnek”, viszont ha a Tisza nyer, akkor ők majd végre akarják hajtani „a brüsszeli energiapolitikát kritika nélkül”.

Mint mondta, a Tisza Párt győzelme az orosz olajról való végleges leválást, ezáltal a minimum ezer forintos benzinárat jelentené.

A politikus úgy fogalmazott, bár nagyszombat délután kevésbé kellene politikával foglalkozni, „Európában sajnos nem normális a helyzet”. Úgy folytatta: az iráni háború és az elhibázott brüsszeli energiapolitika miatt egy drámai energiaválság előtt áll a kontinens.

Elmondása szerint erről már nemcsak az EU „energiaügyekhez nem értő energiaügyi biztosa beszél”, hanem a nyugat-európai miniszterelnökök, politikai vezetők is nyíltan beszélnek arról, hogy „egy drámai energiaellátási válság és egy drámai energiaár-emelkedés várható”. Mindez részben az iráni, részben pedig az ukrajnai háború miatt van – jegyezte meg. Mint mondta, mindenki – még az is, aki nem közgazdasági tanulmányokat folytatott – tudhatja, hogy

amiből kevés van, akkor annak az ára jelentősen megemelkedik. Ez figyelhető meg Európában az energiahordozók vonatkozásában – fűzte hozzá.

Szerinte olyannyira drámai a helyzet, hogy Európa egyik legnagyobb légitársasága bejelentette járatai 10 százalékának törlését az elkövetkező időszakban. Hozzátette: az európai politikusok nyilatkozatai sok esetben már a koronavírus-járvány időszakában alkalmazottakhoz hasonló gazdasági korlátozásokat vezetnek elő.

Hangsúlyozta, a helyzet még drámaibbá fordulhat, mégpedig három nappal a magyar parlamenti választás után. Nyomatékosította: tizenegy nap múlva, április 15-éntervezi az Európai Bizottság, hogy előáll azzal a javaslatával, hogy akkor az orosz olajat teljes egészében örökre tiltsuk ki az Európai Unió egész területéről. Úgy fogalmazott, hogy „nem elég, hogy energiahiány lesz Európában” az iráni és az ukrajnai háború miatt is,

Brüsszel három nappar a magyar parlamenti választás után egy még nagyobb energiahiányt és energiaár-emelkedést okozó helyzetet akar előállítani.

Szerinte így még drágább lenne a benzin, még magasabb lennének a rezsiköltségek és ezt „a parlamenti választás utánra tervezett brüsszeli agyrémet” csak ők állíthatják meg és csak akkor ha megnyerik a választást. Ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán, az európai energiaválság és az üzemanyaghiány miatt

a járatok 10 százalékát is törölhetik az európai repülőtereken a nyári szezonban.

Az európai repülőterek üzemanyaghiánnyal nézhetnek szembe, miután Irán lezárta a Hormuzi-szorost a legtöbb olajszállítmány előtt. A kerozin ára már most rekordmagas, több nyugat-európai ország hónapokon belül kimerítheti tartalékait. A Ryanair vezérigazgatója pedig arról beszélt: a járatok 5–10 százalékát is törölhetik a nyári időszakban, ha a konfliktus elhúzódik. Magyarországon a kormány védett árat vezetett be a benzinre és a gázolajra, a március 9-én hatályba lépett rendelet szerint

a benzin literenként legfeljebb 595 forintba, a gázolaj pedig 615 forintba kerülhet a töltőállomásokon.

A bevezetés idején – ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán – Orbán Viktor elmondta: az intézkedéssel a magyar embereket, a mezőgazdászokat és a vállalkozásokat kívánják megvédeni az üzemanyagárak emelkedésétől. Orbán Viktor közölte, hogy az árak fenntartása érdekében megnyitják az állami tartalékkészleteket is.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Til Bürgy)

Kell még valamit mondanom, Ildikó? podcast

Ajánljuk még