Az adatok alapján a magyarok 94 százaléka támogatja, hogy segítsenek a bajba jutott emberek hazajutásában. A műsorból az is kiderült, hogy míg a Századvég mérése alapján a társadalom többsége szerint a kormánynak segítenie kell a kint rekedteknek, a segítséget ellenzők aránya mindössze 3 százalék. A narráció szerint egy hónapja szállt fel az első honvédségi gép Kecskemétről, ami az iráni háború miatt a Közel-Keleten rekedt magyarokat menekítette haza.
Az Airbus A-319 típusú gépről készült képet a honvédelmi miniszter osztotta meg a közösségi oldalán, amihez akkor azt írta: „Úton a segítség!”
A következő napokban folyamatosan ingázott a Honvédség gépe Budapest és a Közel-Kelet biztonságos államai között. A honvédelmi miniszter közölte: a Homokrózsa művelet célja, hogy biztonságban hazajussanak a magyarok – hangzott el a Híradóban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a műsorban lejátszott nyilatkozatában azt mondta: az a legfontosabb a magyar kormánynak, hogy a magyar emberekre, a magyar állampolgárokra mindenütt vigyázzunk és ahol lehet, ott legyünk és segítsük őket hazahozni egy ilyen nagyon nehéz helyzetben. A műsor szerint Szijjártó Péter külügyminiszter még azon a héten bejelentette, hogy sűrítik a mentesítő járatok számát.
- Ammán,
- Sarm es-Sejk,
- Dubaj,
- Rijád mellett az ománi Maszkatból is honvédségi géppel hozták haza az embereket – hangzott el a műsorban.
Elhangzott, hogy
Orbán Viktor miniszterelnök biztosította a Közel-Keleten rekedteket arról, hogy a kormány hazahozza őket.
Március végéig a kabinet folyamatos mentesítő járatokkal segítette haza a térségben rekedt magyar állampolgárokat, emellett a kormány fenntartja a készenlétet is, így ha a biztonsági helyzet hirtelen rosszabbra fordulna, szükség esetén újraindítják a kimenekítést.
Századvég: A magyarok kétharmada egyetért a védett üzemanyagárak bevezetésével
A január 27-én kezdődött ukrán olajblokád – vagyis a Barátság kőolajvezetéken történő orosz olajtranzit egyoldalú, ukrán leállítása – és az iráni háború utóhatásai miatt a kormány március 9-étől kezdve védett árat vezetett be a benzinre és a gázolajra. Az intézkedés – amelyet Orbán Viktor közösségi oldalán ismertetett – értelmében
a benzin literenként legfeljebb 595 forintba, a gázolaj pedig 615 forintba kerülhet a töltőállomásokon.
A bevezetés idején – ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán – Orbán Viktor elmondta: az intézkedéssel a magyar embereket, a mezőgazdászokat és a vállalkozásokat kívánják megvédeni az üzemanyagárak emelkedésétől. Orbán Viktor közölte, hogy az árak fenntartása érdekében megnyitják az állami tartalékkészleteket is. A védett árak társadalmi fogadtatásával kapcsolatban a Századvég az MTVA-val együttműködésben mérte fel a lakossági percepciókat, a kutatás során kiderült:
a válaszadók 66 százaléka egyetért azzal, hogy a védett ár bevezetésével „a kormány sikeresen óvja a magyar családokat, a vállalkozásokat, a vállalkozókat és a gazdákat a piaci árrobbanástól”.
A lakosság 95,5 százaléka értesült arról, hogy a kormány rögzített árat vezetett be a benzin és a gázolaj esetében. A felmérés eredményei fényében elmondható, hogy erős a társadalmi konszenzus az intézkedés szükségességéről.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: A honvédelmi miniszter közösségi oldalán megosztott felvétel a Közel-Keletre indított mentesítő járatok egyikéről, 2026. március 4-én (Fotó: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf)











