A miniszterelnök hangsúlyozta: „Brüsszelben is meg kell érteniük, hogy Magyarország egyszerre küzd az ukrán olajblokáddal és az ajtón dörömbölő világméretű energiaválsággal”.
Úgy fogalmazott, ebben a helyzetben a magyarok nem fogadhatják el, hogy az Európai Bizottság segítség helyett ismét támad.
Kijelentette: nem engedik, hogy a magyar családok „igyák meg a levét az ukránok zsarolásának”,
ezért a Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent arról tájékoztatja, hogy Magyarország fenntartja a védett üzemanyagárak rendszerét.
„A védett árak továbbra is csak a magyar családok, a magyar vállalkozások és a magyar gazdák számára lesznek elérhetőek” – tette hozzá. Végül úgy fogalmazott: „Európa továbbra is a nemzetek szövetsége, nem pedig egy Brüsszelből irányított birodalom”.
Gulyás Gergely szerint elfogadhatatlan von der Leyen követelése
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki Kormányinfón azzal kezdte a tájékoztatóját, hogy a szerdai kormányülésen először az energiaválsággal és a védett árakkal kellett foglalkozniuk.
A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a Tisza Párt szakpolitikusai – köztük Kapitány István is – a védett árak megszüntetése mellett érvel.
Gulyás Gergely hozzátette azt is, hogy ugyanerre szólított fel most az Európai Bizottság is, de a magyar kormány kiáll a védett ár mellett, és a magyarok ezért továbbra is védett áron vásárolhatják majd az üzemanyagot.
„A kormány az Európai Bizottság követelését visszautasítja. Az üzemanyagár az EU-ban Magyarországon a legolcsóbb. Fontosnak tartjuk, hogy ez így is maradjon. A bizottság ahelyett, hogy ésszerű javaslatokat tenne, változtatna eddigi politikáján, életidegen javaslatokat tesz”
– közölte a tárcavezető, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy az Európai Bizottság alelnöke a védett árak kivezetésére szólított el a közelmúltban.
A miniszter mindeközben hangsúlyozta: az Európai Bizottság köteles lenne fellépni annak érdekében, hogy Ukrajna ne tartsa zárva a Barátság vezetéket, mert ez veszélyezteti a magyar energiabiztonságot. „Amíg Zelenszkij elnök zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, semmilyen, Ukrajnát támogató uniós döntéshez nem fogunk hozzájárulni” – mondta még ezzel kapcsolatban.
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök az António Costa, az Európai Tanács (ET) elnöke által összehívott csúcsszintű videokonferencián vesz részt a Karmelita kolostorban 2025. február 26-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)











