Mint fogalmazott, Európa legnagyobb adócsökkentésének eredményeként a nettó átlagkereset januárban 28 százalékkal 585 ezer forintra nőtt, a nettó mediánkereset pedig 12,5 százalékkal 420 ezer forintra emelkedett, vagyis egyre több pénz marad a családok zsebében.
Emlékeztetett:
a kormány 2010-hez képest a minimálbért négy és félszeresére, az átlagbért pedig több mint négyszeresére, vagyis 840 ezer forintra emelte. Januárban a reálkeresetek éves alapon 25,4 százalékkal emelkedtek, így már több mint 2 éve folyamatosan nő a fizetések vásárlóereje.
Kitért arra is hogy a Tisza kiszivárgott energiaátállási terve, ezt venné ki az emberek zsebéből: leválasztanák Magyarországot az olcsó orosz energiáról, ezzel véget vetnének a védett üzemanyagárnak és a rezsicsökkentésnek, ráadásul brutális energiaadót vetnének ki a megtakarításokra.
Mint írta, a Tiszával ellentétben a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar munkavállalók ne csak egyre többet keressenek, hanem a fizetésük egyre többet is érjen, ezt a béremelések mellett, adócsökkentésekkel és az áremelések elleni harc folytatásával is támogatja.
A kormány célja, hogy a közeljövőben a minimálbér elérje az 1000 eurót a bruttó átlagkereset pedig az 1 millió forintot
– ismételte meg az államtitkár.
A minisztérium idézte a Központi Statisztikai Hivatal adatait, amelyek szerint januárban a bruttó átlagkereset 840 600 forintra emelkedett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 26,3 százalékos növekedést jelent. Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása, a fegyverpénz is hozzájárult.
A nettó átlagkereset 28 százalékkal 585 700 forintra nőtt. A nettó átlagkereset emelkedése a 2026. január 1-jétől bevezetett magasabb összegű családi kedvezmény, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák és a 30 év alatti anyák teljes szja-mentessége miatt haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését.
A bruttó kereset mediánértéke 11 százalékkal 598 700 forintra, a nettó kereset mediánértéke 12,5 százalékkal 420 200 forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Januárban a reálkeresetek éves alapon 25,4 százalékkal emelkedtek, vagyis már több mint 2 éve folyamatosan nő a fizetések vásárlóereje.
Az NGM hozzátette,
a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ennek érdekében január 1-től a minimálbér 11 százalékkal, 322 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 7 százalékkal, 373 200 forintra emelkedett.
Mint írták, „Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtjuk végre, ennek keretében januártól elindult a 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége, a 30 év alatti anyák teljes szja-mentessége, a családi adókedvezmény megduplázása.”
Kiugróan nőtt az átlagkereset januárban
Ahogy korábban a hirado.hu közölte, 2026 januárjában a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 840 600 forint, nettó átlagkeresete pedig 585 700 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A bérek jelentős emelkedést mutatnak az egy évvel korábbi adatokhoz képest: a bruttó keresetek 26,3, a nettó keresetek 28 százalékkal nőttek, miközben a reálkeresetek 25,4 százalékkal emelkedtek.
A kiugró növekedés hátterében döntően egyszeri tényező áll. A honvédelmi és rendvédelmi dolgozók számára kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő úgynevezett fegyverpénz jelentősen megdobta az átlagot, enélkül a bruttó béremelkedés 8,3 százalék lett volna.
A nettó keresetek növekedését emellett az adókedvezmények bővítése is erősítette, különösen a családosok és az anyák számára bevezetett új kedvezmények és adómentességek révén.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár (Fotó: MTI/Purger Tamás)











