Február 1-jétől duplájára, 300 ezer forintra emelkedik az ingyenes készpénzfelvételi határ. A havonta legfeljebb két alkalommal igénybe vehető lehetőséget bármelyik lakossági ügyfél kérheti egy bankszámlájához – írja az Index.
Azoknak az ügyfeleknek automatikusan duplájára emelkedik az értékhatár, akik már eddig is kérték a 150 ezer forintig érvényes ingyenes készpénzfelvételt, akik viszont korábban nem nyilatkoztak, most megtehetik.
Ha valaki a nyilatkozatot a tárgyhónap 20-áig megteszi, a kedvezmény a következő hónap első napjától lesz érvényes. Érdemes tudni, hogy hiába van több bankszámlánk is, csak egy fizetési számlán lehet igénybe venni ügyfelenként az ingyenes készpénzfelvételt a 300 ezres határig.
A bankoknak mindezen túl a rendelet szerint 300 ezer forintra kell növelniük az ATM-ekből egy készpénzfelvételi alkalommal felvehető összeg értékét is.
Ez azért fontos, hogy a bankok ne tudják alacsonyabb egy alkalomra szóló limittel kikerülni, hogy az ügyfél egy tranzakció során felvegye a A kormány az utóbbi egy-két évben sorra hozott olyan döntéseket, amelyek a készpénz reneszánszát hozhatják el a digitális fizetések korszakában: alkotmányba foglalták a készpénzes fizetés lehetőségét, az MNB ATM-telepítési szabályokat írt elő, majd idén tavasszal arra is kötelezték a bankokat, hogy minden településre helyezzenek el legalább egy ATM-et.
A Magyar Bankszövetség élesen bírálta a tervezett lépést. Szerintük a probléma gyökere a 0,9 százalékos tranzakciós illeték, amely minden bankautomatás készpénzfelvételt terhel. A közleményük arra figyelmeztet, hogy a jelenlegi adózási környezetben a javaslat valójában újabb terhet ró a bankokra.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Soós Lajos)











