Dobó Dénes azt írta, a bíróság azért tiltotta el véglegesen a vádlottat a közúti járművezetéstől, mert az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény szerint a nő nem alkalmas a vezetésre. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás miatt fellebbezett, míg a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére.
Az ítélet szerint a vádlott 2023. október 13-án délután személygépkocsijával egy hajdú-bihari településen közlekedett. A nő a vezetése megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, a személygépkocsiban a vádlotton kívül egy utas is tartózkodott.
A vádlott az ittasságából eredő figyelmetlensége folytán késedelmesen reagált az úttesten kerékpárját toló, balról jobbra áthaladó gyalogos mozgására: a vádlott fékezett, majd a gépjárművel 33-37 kilométer/óra sebességgel hátulról elütötte a sértettet.
Az ütközést követően a vádlott gépkocsijával az úttest mellett lévő árokba hajtott, ahol nekiütközött egy betonelemnek. Utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A nő vérének etilalkohol koncentrációja a bűncselekmény elkövetésének pillanatában olyan magas volt, ami őt súlyos fokban befolyásolta a biztonságos közlekedésben – ismertette a törvényszéki szóvivő.
Kapcsolódó tartalom
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Mészáros János)











