Megszólalt az édesapa: továbbra is keresik a Budapesten eltűnt 18 éves fiatalt

| Szerző: hirado.hu
Nagy erőkkel keresnek egy 18 éves fiatalembert, akinek péntek éjjel veszett nyoma Budapesten, miután barátaival az V. kerületben található Ötkert nevű szórakozóhelyen bulizott. A versenyszerűen teniszező Egressy Mátyás azóta sem került elő, pedig családja, barátai, civilek és a rendőrség is folyamatosan kutat utána.

Mátyás szombat hajnalban, körülbelül hajnali két óra körül indult el a Zrínyi utcai szórakozóhelyről. Barátai szerint ittas volt, de nem szokatlan mértékben. A fiatalember a 907-es éjszakai busszal próbált hazajutni a XI. kerületi otthonába, amelyre a Március 15. téren szállt fel, és eredetileg Kelenföldnél kellett volna leszállnia – közölte a Blikk.

Édesapja elmondása szerint

Mátyás a buszon elaludt, majd hajnali négy óra körül az Örs vezér terénél leszállították. A telefonja utoljára ezen a környéken adott jelet, ezért feltételezik, hogy a zsebeit is kipakolhatták.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján ezt követően HÉV-vel Csömörre utazott, majd visszatért Budapestre, metróra szállt, és reggel hat óra után nem sokkal a Kossuth térnél tűnt fel. Innen fél hét körül gyalog átkelt a Lánchídon.

Az édesapja szerint megtalálták, de elszaladt

Az édesapa szerint a fiút szombaton napközben többször is látni vélték, amint különböző pontokon utazgatott a városban.

A legutóbbi biztos információ szerint vasárnap hajnali 1 óra 10 perckor Pestszentlőrincen találkozott ismerőseivel, ekkor azonban már kabát sem volt rajta.

Megszólították, de zavart volt a tekintete és megijedt, mint aki valamilyen drogot fogyasztott, majd elszaladt. Körülbelül öt óráig kerestük a környéken a rendőrökkel együtt, de egyelőre nem találtuk meg. Most próbálunk kutyás kutatást is odaszervezni. A szemtanúk szerint zavartan viselkedett. Az alkohol ennyi idő alatt kiment volna belőle – mondta az aggódó apa, aki hozzátette: most már kutyás keresést is szerveznek.

Az édesapa hangsúlyozta, hogy fiának nincs semmilyen mentális betegsége, egészséges, sportos fiatal, aki versenyszerűen teniszezik, és egy olasz egyetemre készül, ahova már fel is vették.

A keresést az ismert eltűntkereső, Nagy László is segíti, aki szerint Mátyás viselkedése teljesen idegen tőle. Elképzelhetőnek tartják, hogy valaki drogot kevert az italába, amitől zavart állapotba került, és azóta céltalanul bolyong.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik Egressy Mátyás hollétéről, hívja a 112-es segélyhívót, vagy tegyen névtelen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, a nap 24 órájában.

Zacher Gábor szerint lehet, hogy a kábítószer pszichotikus állapotot okozott

A Blikk megkérdezte az ismert toxikológust arról, hogy elképzelhető-e ilyen esetben az, hogy a fiatal még a szer hatása alatt áll.  „Egy ilyen esetben valószínűleg nem arról van szó, hogy a szer még nem ürült ki a szervezetből, hanem arról, hogy ezek okozhatnak úgynevezett pszichotikus állapotot, amely akár egyszeri vagy csak néhány használat után jelenik meg” – hívta fel a figyelmet Zacher Gábor.

Hozzátette:

„Hallottunk már marihuána indukálta pszichózisról is, szóval nem kell feltétlenül valami nagyon erős szerre gondolni, mint például jó pár évvel ezelőtt az Ördög lehelete nevű szer, amelyik 36-48 órás módosult tudatállapotot okozott, amibe jópáran belehaltak.”

A toxikológus szerint amikor valaki még a saját közeli hozzátartozói és ismerősei elől is menekül, azt gyakran ez a pszichózis okozza, ugyanis a szer néhány óra után már nincs a szervezetében vagy csak a bomlásterméke van. „Egyes mentális betegségeket a kábítószer használata előtérbe hozhat, ha az illető hajlamos rá” – tette hozzá.

A kiemelt kép forrása: Facebook

Ajánljuk még