Ahogy erről beszámoltunk a hirado.hu oldalán, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány petíciót indít, amelyben kikérik az emberek véleményét Brüsszel 90 milliárd eurós hiteltervezetéről és 800 milliárd dolláros Ukrajnának szánt támogatásáról szóló terveiről.
A kormány kezdeményezéséről Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője is megosztotta gondolatait a közösségi médiában. A Facebookra feltöltött videóban a politikus kifejtette: a„ kormány asztalán volt egy jelentés, amit a Bóka János miniszter úr tett le, és ami azt tartalmazta, hogy így is 2004 óta az összforrás, ami Brüsszelből az Európai Unióból hazánk felé érkezett, annak a háromszorosát, tehát a teljes európai uniós tagságunk óta kapott források háromszorosát kapta már így is meg Ukrajna az Európai Uniótól az elmúlt években”.
Elmondása szerint „Brüsszel az ukrán háború árát tulajdonképpen velünk akarja kifizettetni, amely ellen a nemzeti petíció kitöltésével kell tiltakozni. És Magyarországon mindenféle adóemelési és megszorítási tervekből akarja bevasalni a háború finanszírozásához szükséges forrást” – fejtette ki, utalva ezzel a Magyar Péter vezette Tisza Párt belső köreiből kiszivárgott megszorítási javaslatcsomagokra, például a háromkulcsos szja-ról szóló javaslatokra, a macska és a kutyaadóról szóló elképzelésekre. A videóhoz írt bejegyzés szövegében Szentkirályi Alexandra azt írta: „Ez a háború egy feneketlen pénznyelő”.
Valamint írta még azt is:
„Mi ezért sem hagyjuk, hogy a magyarok pénze Ukrajnában landoljon”.
A 2026-os országgyűlési választásokkal összefüggésben azt írta, mivel a nemzeti kormány ezt „soha nem fogja megtenni Brüsszel kedvéért”, ezért „kell nekik egy bábkormány”.
„Meg is van a jelöltjük Magyar Péter személyében és a Tiszában”
– húzta alá Szentkirályi Alexandra.
„Közösen kell tiltakozzunk! Töltsük ki a petíciót mindannyian, ne engedjük, hogy velünk fizettessék ki a háború árát!”
– zárta bejegyzését Szentkirályi Alexandra.
Kiemelt kép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (j) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Yves Herman)











