Azt írták, jelenleg országszerte csapadékmentes az idő, csak a Nyírségben fordulhat még elő hószállingózás. A látási viszonyok kedvezőek. A gyorsforgalmi utak túlnyomórészt szárazak vagy sónedvesek. A főutak már felszáradóban vannak, többnyire sónedvesek, ez alól kivétel Tapolca, ott még latyakos lehet az út. A mellékutak, alsóbbrendű utak állapota is folyamatosan javul, a Dunántúlon és a Tiszántúlon még sok helyen latyakosak. Az ország nagy részén gyenge a légmozgás, az este fokozatosan mindenütt mérséklődik a szél, megszűnik a hófúvás.
Kiemelték ugyanakkor, hogy
péntekre virradóan az ország keleti felén nagy területen várható mínusz 15 fok körüli, illetve az alatti minimum-hőmérséklet. Az ország középső, észak-déli sávjában, esetleg a Nyírségben mínusz 20 fok alatti minimumok is előfordulhatnak.
Pénteken a késő délelőtti, déli óráktól vegyes halmazállapotú csapadék, kiemelten ónos eső várható a délnyugati országrészben; itt akár a legmagasabb fokú, piros riasztás is érvénybe léphet. Északabbra kisebb havazás valószínű, általánosságban 2 centiméternyi friss hó hullhat.
A közlekedésben már csütörtökön is voltak kisebb-nagyobb fennakadások az ország néhány pontján.
Kapcsolódó tartalom
A legmagasabb fokú figyelmeztetést adta ki a meteorológia az ónos eső veszélye miatt Baranya és Somogy területére
Ónos eső veszélye miatt péntekre a legmagasabb, harmadfokú (piros) figyelmeztetést adott ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Somogy és Baranya vármegye területére.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: pénteken a késő délelőtti, déli óráktól nyugat-északnyugat felől egy csapadékzóna érkezik, amelyből az ország délnyugati harmadán egy átmeneti gyenge havazást követően tartós ónos eső, kiemelten Somogy és Baranya vármegye délnyugati felén jelentős mennyiségű, 5 milliméternyinél is több ónos eső várható. Északabbra, a Mosonmagyaróvár-Békéscsaba vonal tágabb térségében kisebb havazás valószínű, néhol ennél vastagabb, akár 4-5 centiméternyi friss hóréteg képződhet. Az ország északkeleti harmadán ennél kevesebb hó hullhat.
A meteorológiai szolgálat ezért péntekre Somogy és Baranya vármegyére a legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki, a többórás ónos esőből a csapadék mennyisége meghaladhatja az öt milliméternyit.
Vas és Zala vármegyére pedig másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki: ezeken a területeken is többórás ónos eső várható, amelynek mennyisége meghaladhatja az 1 milliméternyit.
Veszprém, Tolna, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun vármegyére elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés van érvényben gyenge ónos eső veszélye miatt, ezeken a területeken általában néhány tized milliméternyinyi csapadék eshet pénteken.
Az előrejelzés szerint péntekre virradóan az ország keleti felén, nagy területen várható mínusz 15 Celsius-fok körüli, illetve az alatti minimum-hőmérséklet, elsősorban az ország középső észak-déli sávjában mínusz 20 fok alatti minimumok is előfordulhatnak. A meteorológiai szolgálat ezért Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetés adott ki péntekre a hideg miatt, ezekben a vármegyékben mínusz 20 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.
Elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetés van kiadva péntekre az ország többi részére, Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével. Az elsőfokú figyelmeztetés által érintett területeken a hőmérséklet mínusz 15 fok alá csökkenhet pénteken.
Rendkívüli hideg érte el az országot, iskolák is bezártak egy vármegyében
Az előző nap a szokatlanul erős havazás miatt összehívott operatív törzs arra figyelmeztetett, hogy rendkívül hideg időjárás érte az országot, és ennek következtében sokaknak segítségre lehet szüksége.
Mindeközben Zala vármegyében már néhány iskola sem nyit ki pénteken, és a bíróságok is csak részlegesen fognak működni.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: MTI/Varga György)











