1. Nemzetközi elismerések
Negyvenöt évvel Farkas Bertalan űrutazása után Magyarország újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban. Kapu Tibor 2025 júniusában az Axiom–4 űrmisszió keretében a Nemzetközi Űrállomásra indult, ahol tudományos kísérleteket végzett. A küldetés nemcsak az ország presztízsét, hanem a magyar gazdaság fellendülését is elősegítheti, ugyanis az űriparba fektetett minden egyes forint a jövőben hatszoros megtérülést hozhat.
A kultúra területén idén Krasznahorkai László szerezte meg az egyik legnagyobb nemzetközi elismerést. A Kossuth-díjas írónak „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként” ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat.
Kertész Imre 2002-es díjazása után Krasznahorkai László lett a második magyar szerző, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. A svéd akadémia döntése nemcsak az író több évtizedes munkásságát igazolja vissza, hanem a magyar irodalom jelenlétét is tovább erősíti a világ kulturális élvonalában.
Krasznahorkai László író, miután átvette az életművével elnyert irodalmi Nobel-díjat a 2025-ös Nobel-díjak átadási ünnepségén a stockholmi hangversenyteremben 2025. december 10-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)Erdő Péter bíboros az egyházi közéletben váltott ki világméretű figyelmet. Az esztergom–budapesti érsek a 2025-ös pápaválasztó konklávé esélyes jelöltjeként szerepelt a nemzetközi és hazai elemzésekben. Emellett Bódi Mária Magdolna magyar vértanú boldoggá avatása is kiemelkedő esemény volt.
Kapcsolódó tartalom
The New York Times: Erdő Péter sok szavazatot kapott, reális esélye volt a pápaságra
Bódi Mária Magdolna története több százezer magyar nő tragédiáját hordozza
2. Sportsikerek
2025-ben egymást követték a magyar sportsikerek, igazolva a hazai tehetségek folyamatos fejlődését. Az év több emlékezetes eredményt is hozott, többek között atlétikában és vízilabdában.
Molnár Attila fedettpályás Európa-bajnoki címet szerzett 400 méteren, míg a Ferencváros vízilabdacsapata megnyerte az Európai Szuperkupát. Kézilabdában a Győri Audi ETO KC hetedszer hódította el a női Bajnokok Ligája trófeáját, míg Özbas Szofi cselgáncsban szerzett Európa-bajnoki aranyérmet.
Szoboszlai Dominik a Liverpool magyar játékosaként megnyerte az angol labdarúgó bajnokságot, és ezzel a magyar futball történetének első Premier League-bajnoka lett.
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa ünnepel az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 34. fordulójában játszott Liverpool FC-Tottenham Hotspur mérkőzés végén Liverpoolban 2025. április 27-én (Fotó: MTI/EPA/Adam Vaughan)A vízi sportokban szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a magyarok. Kós Hubert 200 méteres hátúszásban győzött a US Openen, míg a női kajakosok közül Csikós Zsóka háromszoros Európa-bajnoki címet szerzett, majd 1000 méteren világbajnoki aranyérmet is ünnepelhetett.
A kajak-kenu világbajnokságon a férfiaknál is taroltak a magyar versenyzők: Kurucz Levente és Nádas Bence 500 méteres párosban aranyérmet nyert, míg a tokiói olimpiai bajnok Kopasz Bálint 1000 méteren bizonyult a leggyorsabbnak.
3. Gazdasági és családbarát intézkedések
A 2025-ös év a magyar családok és a gazdaság számára is előrelépéseket hozott. A 30 év alatti és a háromgyermekes édesanyák szja-mentességet kaptak, amely januártól már a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyákra is kiterjed. A családi adókedvezmény 2025 után januártól is emelkedik, még kedvezőbb helyzetet teremtve a gyermekes háztartásoknak.
Magyarország a gyermekvállalási adatok szerint 2010-ben még az Európai Unió legutolsó helyén állt, amit 2023-ra az EU harmadik helyére sikerült javítani.
A nyugdíjasok számára a 13. havi nyugdíj és az emelések biztosították az életszínvonal megőrzését, februártól pedig bevezetik 14. havi nyugdíjat, a juttatás pedig 250 ezer forint fölé emelkedik.
Az említett kedvezmények mellett elindult az Otthon Start program is, amely a rendszerváltás óta a legnagyobb otthonszerzést támogató projekt. A fix 3 százalékos hitel bevezetésének sikerességét jelzi, hogy rendkívül magas rá a kereslet, és a szeptemberi indulása óta mintegy 15 ezer hitelt folyósítottak a bankok.
A 2025-ös év számos támogatást hozott a magyar családoknak. A 30 év alatti és a háromgyermekes édesanyák többek között szja-mentességet kaptak, amely januártól már a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyákra is kiterjed. Emellett a kormány bevezette a 13. és hamarosan a 14. havi nyugdíjat is (Fotó: Shutterstock)Az új, kamatmentes munkáshitel bevezetése a fiatalok élethelyzetét tette könnyebbé, míg a rezsicsökkentés fenntartása és az árrésstop a mindennapi megélhetést segíti. A korábban bevezetett kedvezmények, mint a csok plusz, a falusi csok és a 25 év alattiak adómentessége szintén érvényben maradtak.
Ezzel párhuzamosan a kormány a vállalkozásokat is támogatta, a kkv-k számára is elérhető fix 3 százalék kamatozású hitelek, és a Demján Sándor-program révén könnyebb lett a beruházás és a fejlesztés. Magyarországra az ukrajnai háború ellenére minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén, amely az ipari termelésre és a munkaerőpiacra is pozitívan hatott.
Kapcsolódó tartalom
2025-ben a valaha volt harmadik legtöbb beruházás érkezett és érkezik Magyarországra, a közel négy éve tartó háború ellenére – jelentette be Szijjártó Péter
NGM: meghaladja az ezer milliárd forintot a Demján Sándor Program segítségével indított beruházások értéke
Koncz Zsófia: A közszolgálati dolgozók lakhatását is segíti a kormány – ismertette Koncz Zsófia
Magyarország nemcsak család- és vállalkozó-, hanem munkavállaló-barát is, hiszen az alkalmazottak számíthatnak arra, hogy évről évre növekszik a minimálbér. A kormány emellett arról is döntött, hogy 2026 januárjában a közszolgálati dolgozók évente nettó egymillió forint lakhatási támogatást kapjanak.
4. Társadalmi stabilitást támogató intézkedések
A társadalmi stabilitás és a közbiztonság erősítése 2025-ben is az állam kiemelt célja volt. A készpénzhasználathoz való jogot alkotmányban rögzítette a kormány, hogy senkire ne lehessen rákényszeríteni az elektronikus fizetési módok kizárólagos használatát. Emellett a Magyar Nemzeti Bank előírásai alapján az ATM-hálózat is bővül.
A kormány a kábítószer-bűnözés elleni fellépést is fokozta, különös tekintettel a fiatalokat veszélyeztető új típusú pszichoaktív szerekre. A rendőrség 2025-ben létrehozta a Delta programot, valamint több országos rajtaütést hajtott végre.
A drogkereskedelem visszaszorítása érdekében a kormány zéró toleranciát hirdettet, így 2025. június 15-től a kábítószer birtoklását, fogyasztását és kereskedelmét is szigorúan tiltja és bünteti a törvény.
A közbiztonság védelme érdekében a magyar kormány az Európai Unió migrációs paktumát sem hajtja végre, amely a bevándorlók kötelező szétosztását írja elő. Orbán Viktor miniszterelnök többször is hangsúlyozta, hogy a migránsok befogadása növelné a biztonsági kockázatokat, ezért Magyarország inkább vállalja az Európai Unió által kiszabott pénzbírságot, mintsem hogy a magyar embereknek félelemben kelljen élnie.
Orbán Viktor miniszterelnök határszemlét tart Hajdúhadházon 2022. február 26-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)5. A magyar–amerikai kapcsolatok aranykora
2025-ben az Egyesült Államokkal a kapcsolatok is új lendületet kaptak, és több területen is kézzelfogható eredményeket hoztak Magyarországnak. Donald Trump januári beiktatásával beköszöntött az amerikai-magyar aranykorszak.
A két vezető között nemcsak jó kapcsolat, hanem hosszú évekre nyúló, érték- és gondolkodásközösségen alapuló azonosság is jelen van.
Az amerikai elnök a közel-keleti békecsúcsra is meghívta Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint egy budapesti Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó ötletét is felvetette.
Orbán Viktor november 7-én Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, ahol gazdasági és pénzügyi kérdésekben is megállapodtak. Magyarország teljes mentességet kapott az orosz energiahordozókra kivetett szankciók alól, amely kulcsszerepet játszik abban, hogy a kormány megőrizze a rezsicsökkentés eredményeit.
Donald Trump amerikai elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a washingtoni Fehér Házban 2025. november 7-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)Az Egyesült Államokkal kötött együttműködés részeként megállapodás született arról is, hogy Magyarország a jövőben a Westinghouse vállalattól vásárol nukleáris fűtőanyagot, valamint kis méretű moduláris atomreaktorok érkezhetnek az országba.
Magyarországon mintegy 1400 amerikai vállalat működik, emellett további amerikai befektetések is érkeznek, amelyek több mint százezer embernek adnak majd munkát. Az amerikai–magyar hadiipari és az űripari együttműködés szintén erősödik, és az amerikai fegyverek beszerzése is napirendre kerülhet.
A megállapodás egy pénzügyi védőpajzsot is jelentett Magyarországnak, egyértelmű jelzést küldve a piacok felé, hogy az ország mögött egy erős szövetséges áll.
Az egyeztetés gazdasági hatását jelzi, hogy az amerikai–magyar tárgyalásokat követően a forint árfolyama erősödött, a találkozó napján pedig kétéves csúcsot ért el.
Összességében 2025 olyan év volt, amelyben a magyar teljesítmények nemzetközi szinten is láthatóvá és értékelhetővé váltak. Ezek a sikerek nemcsak az ország jelenlegi helyzetét erősítették, hanem hosszabb távon is meghatározzák hazánk mozgásterét és lehetőségeit.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Kapu Tibor kutatóűrhajós integet magyar zászlóval a kezében érkezése után a Liszt Ferenc repülőtéren 2025. augusztus 18-án (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)











