ÉKM: A fuvarozókkal történt megállapodás széles körű konszenzuson alapul, hét érdekképviseleti szerv is aláírta

| Szerző: hirado.hu
Az Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ÉKM) továbbra is értetlenül áll a forgalomkorlátozó kamionos demonstráció előtt, hiszen a megállapodás széles körű szakmai konszenzuson alapul, és azt hét érdekképviseleti szerv is aláírta – írta a tárca a közleményében, reagálva a hétfői kamionos tüntetésre, aminek következtében több kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópályán.

Mint írtuk, az Építési és Közlekedési Minisztériumnak korábban sikerült megállapodni a legtöbb fuvarozói szervezettel – egyet kivéve – a jövő évre esedékes útdíjemelésekről. Az egyetlen kivételt jelentő szakmai szervezet ugyanakkor hétfőre demonstrációt jelentette be. A megállapodás szerint a díjak emelése két ütemben fog megtörténni: január 1-től 4,3 százalékos mértékben, majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest 35 százalékkal.

Az emiatt létrejövő kamionos tüntetés miatt hétfő délelőttre 3 kilométeres torlódás alakult ki az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontjánál, a 15-ös és a 12-es kilométer között.

Az ÉKM hétfő délutáni közleményben reagált a történtekre. A tárca szerint a kamionos tüntetést szervező Orosz Tibor úgy állítja be a történteket, mintha csak egy szervezettel kötötték volna meg a megállapodást.

Ezzel szemben hangoztatják, hogy a dokumentumot egy kivételével valamennyi – összesen hét – érdekvédelmi szervezet is aláírta.

Ezek között van

  • a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete,
  • a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete,
  • a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége,
  • a Logisztikai Egyeztető Fórum,
  • az Országos Kereskedelmi Szövetség,
  • a Magyar Szállítmányozók Szövetsége,
  • valamint az Autós Nagykoalíció.

Az útdíjak megemelésével kapcsolatban érvként kiemelték, hogy 3 millió ember élete biztonságosabb ha kevesebb kamion van a fő- és mellékúthálózatokon. Azt írták, bár hétfő délutánra a szokásostól is nagyobb lett a dugó Budapesten, ugyanakkor több ezer magyar település fellélegezhet.

Emellett hangsúlyozták, hogy a hétfői tüntetésen az érintetteknek csak töredéke jelent meg. Tájékoztatásuk szerint míg a mindennapokban 55 ezer vontató, összesen 80 ezer jármű és 12 ezer vállalkozó munkálkodik, addig a tüntetésen nagyjából 350–400 jármű és mindösszesen 150-200 vállalkozó vett részt. Hozzátették, hogy

az ÉKM a fuvarozók 70 százalékával megállapodott, és a tüntetésen a 0,7 százalékuk vett részt.

Ezen számok tudatában pedig az ÉKM szerint a baloldali sajtó rémhíreket terjeszt.

Végezetül azt javasolták a sajtónak, hogy készítsenek interjút a panaszos lakosokkal is, „hiszen ameddig Budapesten a fuvarozók 0,7 százaléka tüntet addig több millió ember élete válik nyugodtabbá több ezer településen”.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még