Orbán Viktor: A DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze, amit a Kegyes Alapítványnak ajánlunk fel a Jónak lenni jó! kampányában

| Szerző: hirado.hu
Viccnek indult, segítség lett belőle: a firkás pulcsikból és a többi DPK-termékből befolyt összegből eddig 50 millió forint gyűlt össze, amit a kárpátaljai Kegyes Alapítványnak ajánlunk fel a közmédia Jónak lenni jó! kampányában – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.

„Ha egy országnak nagy a szíve” – kezdte bejegyzését a kormányfő, majd hozzátette: és itt még nincs vége. „A virágos rajzos pulcsira ma még lehet licitálni. Kérem, tegyék meg a téteket, mert minden forint jó célra megy” – fogalmazott Orbán Viktor.

 

A bejegyzéshez feltöltött videóban látható, amint a kormányfő épp egy virágot rajzol a licitre felajánlott Mesterterv-pulóverre.

„Ezt, amiket most aláírok, ezek dedikáltak, és csak harmincegynéhány van belőle. És ezeket is meg lehet vásárolni. Olyan, mint a telefonhívás, emelt áras” – jegyezte meg a kormányfő.

A videóban Rákay Philip egy 50 millió forintos jelképes csekket is bemutat, amelyet a egyes Alapítvány kap a Digitális Polgári Köröktől. „Azért ez nem gyerekség” – jegyezte meg, hozzátéve: azért ez komoly a Mesterterv-pulcsikból.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a semmiből csinálni valamit, az nagy dolog. „50 milliót csinálni a semmiből, az valami” – jegyezte meg.

Szabó Zsófi műsorvezető hozzátette: és még tart a licit a pulóverre, tehát az még nincs benne.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a moderátorok, Szabó Zsófia színésznő és Rákay Philip producer a közmédia karitatív kampánya, a Jónak lenni jó! számára összegyűjtött összeget szimbolizáló táblával a digitális polgári körök által szervezett háborúellenes gyűlésen Szegeden 2025. december 20-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Ajánljuk még