A Mazsihisz az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, a hanuka, a fények ünnepe a reményről, az élet tiszteletéről és a közösség megtartó erejéről szól, ezért különösen fájdalmas és megrázó, hogy éppen egy békés vallási megemlékezés vált a gyűlölet és az erőszak célpontjává.
A Mazsihisz szerint az a tény, hogy a támadás kifejezetten a zsidó közösséget célozta, beleillik abba a világszerte tapasztalható jelenségbe, amelynek során a Közel-Keleten zajló konfliktusok hatásai a diaszpórában élő zsidó közösségeket is elérik.
„Mindez fájdalmas történelmi emlékeket idéz fel az üldöztetésről és a kiszolgáltatottságról””
– tették hozzá.
A szervezet együttérzését fejezte ki a magyar zsidóság nevében az áldozatok családtagjai, az ausztráliai zsidó közösség, valamint mindazok iránt, akiket ez az értelmetlen erőszak sújtott. „Az elhunytak emléke legyen áldott, a sebesülteknek teljes és mielőbbi gyógyulást kívánunk!” – írták. A közleményben kifejezték hálájukat „a bátor járókelő”, Ahmed al Ahmed iránt, aki „saját életét kockáztatva lefegyverezte az egyik támadót, és ezzel további emberéleteket mentett meg”.
„Cselekedete az emberi felelősségvállalás, a morális bátorság és az élet védelmének példája, amely túlmutat vallási és közösségi határokon””
– emelték ki.
A Mazsihisz közössége következetesen szolidaritását és együttérzését fejezi ki mindazok felé, akik a gyász és a félelem ellenére is kitartanak az emberi méltóság, a béke és az élet szentsége mellett – zárul a közlemény.
Kiemelt kép: Rendõrök és mentõsök Sydney Bondi Beach nevû tengerparti strandjánál, ahol ismeretlen fegyveresek lelõttek kilenc embert, sokakat megsebesítettek 2025. december 14-én. Az elkövetõk közül egyet lelõttek a rendõrök, egy másikat elfogtak, õ válságos állapotban van. (Fotó: MTI/EPA/AAP/Jeremy Piper)











