A Világgazdaság hétfői cikkében felidézi, hogy a Tisza Párt számára készült több száz oldalas baloldali megszorítócsomag szerint a magyar személyi jövedelemadó (szja) rendszerének átalakítása az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb gazdaságpolitikai kérdése és a javaslat brutális választ ad erre az állítólagos kérdésre – háromkulcsos, progresszív adózást sürget, olyannyira, hogy az Indexen korábban nyilvánosságra került nyári, Tisza-adós feljegyzés szerint már jövőre, év közben átfogó adóváltoztatást léptetnének életbe.
Kapcsolódó tartalom
A Tisza megszorítócsomagja esetén már az átlagkereset alatt, vagyis havi bruttó 416 ezer forintnál belépne a második adókulcs
A Világgazdaság a cikkben emlékeztet rá, hogy a ma érvényben lévő szja-rendszer egyetlen, 15 százalékos kulcsot ismer, a tiszás javaslat ezt váltaná fel hárommal úgy, hogy az alsó maradna 15 százalékos, és évi 5 millió forintig alkalmaznák. Ezután lépne be a középső, 22 százalékos kulcs. A harmadik, 33 százalékos mérték a jövedelmek 15 millió forint feletti részére vonatkozna.
Így már bőven az átlagkereset alatt, vagyis havi bruttó 416 ezer forintnál belépne a második kulcs, „a döbbenetes elvonást” jelentő harmadikat pedig havi bruttó 1 millió 250 ezer forint fölötti keresetnél kellene alkalmazni.
A lap szerint a családi kedvezmény tervezett erőteljes megnyirbálását is figyelembe véve a Tiszának készült csomaggal már a mai átlagkereset környékén kereső is százezreket vesztene el, egy kétgyermekes pedig akár 800 ezer forintot minden évben.
A modell nem számolt a háztartások és a vállalatok magatartásbeli reakcióival, így a Világgazdaság szerint az adóelkerülés, az adóoptimalizálás, valamint a munkakínálat és a fogyasztás változásai érdemben befolyásolhatják a tényleges bevételi és társadalmi hatásokat.
A tervezet készítői is adóelkerüléstől, a fogyasztás visszaesésétől, a cégbeli vagyonok külföldre menekítésétől tartanak.
Ezzel kapcsolatban a cikk felidézi, hogy Magyarország 2010 előtt kipróbálta már a többkulcsos szja-rendszert, aminek a hatásai pontosan ezek voltak, hiszen például a Gyurcsány-korszakban nem érte meg legálisan többet dolgozni, tanulással értékesebb munkát végezni, mert aki érdemben magasabb fizetést kapott, azonnal a magasabb kulcs alá került és többletének számottevő hányadát elvette az állam.
Ennek egyik következménye pedig az volt – folytatódik a Világgazdaság elemzése – hogy tömegek kerestek papíron minimálbért, miközben fizetésük egy részét zsebbe kapták.
Az érintettek a nyugdíjba vonuláskor – sokan már napjainkban – meg is érzik majd a hosszú távú következményeket, ugyanis emiatt alacsonyabb nyugdíjat kaphatnak.
Durva vagyonadót vezetnének be
A Világgazdaság a tervezetet értékelve arra is kitért, hogy azzal az szja-rendszer átalakításához kapcsolódóan durva vagyonadót vezetne be:
6,5 százalékos közterhet szednének be az 500 millió forint fölötti vagyonok után. Megadóztatnák a teljes vagyont, benne az ingatlanokat, a járműveket és az üzletrészeket is.
A vg.hu oldalon elérhető elemzés szerint
ez a Kelet-Közép-európai térség legdurvább vagyonadóját jelentené.
A Tisza-féle vagyonadó lényegében „levetkőztetné” nemcsak a hazai középvállalkozói réteget, de a középosztály nagy részét is – szögezték le az elemzésben, hozzáfűzve, hogy ezzel a belföldi és hozzá kapcsolódóan a külföldi vagyonok adójából óriási összeget, évente 800-1100 milliárd forintot szednének be, kemény adóhatósági fellépéssel.
A Világgazdaság értékelése szerint
a progresszív szja, a vagyonadó és a külföldi vagyonok adója adják a fő elemeit a lakosságra kimért 1300 milliárdos megszorításnak.
Kapcsolódó tartalom
Százezer forinttal is többe kerülhet egy autó olajcseréje
A tiszás tervek szerint más címeken is fizetni kellene – folytatódik a Világgazdaság cikke, melyben arról is írtak, hogy a csomag 32 százalékos áfakulcsot vezetne be az 1600 köbcenti feletti autókra és alkatrészeikre, valamint a dohánytermékekre és az alkoholos italokra.
Az autósok élete igencsak megdrágulna, százezer forinttal is többe kerülhetne például az olajcsere.
A tervezet egekbe emelné a céges adóterheket is – emlékeztettek a cikkben, felidézve, hogy ezzel a cégek összterhei négyezer milliárd forint közelébe kerülnének, de a legnagyobb ütést a kisebb vállalkozások kapnák , megszűnne az ekho, lényegében a kata is, és kiüresítenék a kivát.
A vg.hu oldalon elérhető cikk a tervezet talán legmegdöbbentőbb részének azt a részt nevezte, amely arról szól, hogyan privatizálnák a nyugdíjrendszert és az egészségbiztosítást, a csomag azt a külföldről erőltetett privatizált nyugdíjrendszert hozná vissza, amely egyszer már csúfosan megbukott idehaza és sok más térségbeli országban is.
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője (Fotó: MTI/Purger Tamás)











