Idén 15. alkalommal indítottuk útnak a Jónak lenni jó!-t, amelynek keretében eddig összesen csaknem 3 milliárd forinttal tudtunk támogatni rászorulókat. Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója a Bethesda Gyermekkórházban korábban elmondta, hogy „kevés olyan közszolgálati média van a világban, amely ilyen hatékonyan és ilyen nagy összegben képes jótékonysági kampányt szervezni”, kiemelve: a Jónak lenni jó! egy igazi, nemes közszolgálati feladat, a társadalmi felelősségvállalás fontos példáj”, valamint hogy példaértékű összefogással egy igazi brand született.
Csütörtök reggelig több mint 92 millió (92 215 500) forint gyűlt össze a felajánlások révén. A 1358-as szám hívásával vagy SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt, a felajánlásokat továbbra is a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címre várják, a kampányhoz hírességek által felajánlott relikviákra az adások alatt lehet licitálni. Listájuk a https://mediaklikk.hu/musor/jonak-lenni-jo/ oldalon érhető el.
A kampány fő részeként december 21-én egész napos műsorfolyammal készül a közmédia. Siklósi Beatrix, a műsor projektvezetője és a Kossuth Rádió csatornaigazgatója korábban elmondta: „A kampány célja minden évben az, hogy az emberek lelkében felélesszék az együttérzést, szeretetet, alázatot és önzetlenséget. Ezzel az összefogással, ahogyan fogalmazott: valódi segítséget nyújthatunk a bajba jutott gyermekeknek. A hétköznapokban nehezen tudjuk átérezni, milyen lehet egy háború által sújtott országban élni, milyen élete lehet ott egy gyermeknek. Ezért gondoltuk azt, hogy idén ez az ügy legyen az, ami mellé odaállunk.”
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Sipos József, a Kegyes Jótékonysági Alapítvány vezetője, Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője, Novodomszky Éva műsorvezető, Bíró Erzsébet, a Munkácsi Megyei Gyerekkórház igazgatóhelyettese és Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő akciójának sajtótájékoztatóján Budapesten, a Bethesda Gyermekkórházban 2025. október 30-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)











