Kiderült, mi okozta a novemberi tömeges megbetegedéseket a budapesti óvodákban és iskolákban

| Szerző: hirado.hu
Lezárult a vizsgálat azzal kapcsolatban, hogy mi okozott tömeges ételmérgezést november 6-án Budapest XIII. kerületének óvodáiban és iskoláiban: a tájékoztatás szerint Norovírus-járvány állt a háttérben. A Hatóságok az érintett főzőkonyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak.

Mint korábban írtuk, az előző hónap elején egyszerre több nevelési és oktatási intézményből kellett hányásos, hasmenéses panaszokkal, valamint kiszáradásos tünetekkel a kórházba szállítani. Akkor arra gyanakodtak, hogy tömeges ételmérgezés állhat a háttérben, és hivatalos vizsgálat indult az ügyben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján szerda délután jelent meg egy közlemény, amelyben azt írták, hogy lezárult a vizsgálat, amely „a közel 594 embert érintő enterális megbetegedéssorozat” ügyében zajlott. A közleményben úgy fogalmaztak:

„A hatósági, laboratóriumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok kimutatták, hogy a járványt Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta. A vírus feltételezhetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe, a fertőzés terjedése tipikus közösségi mintázatot mutatott.”

Az esettel kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal azonnal, összehangoltan lépett fel. A vizsgálat során az alapanyagoktól a technológiai folyamatokon át a konyhai környezetig és a személyi higiénés feltételekig mindent átfogóan ellenőriztek. A hatóságok valamennyi vizsgálati eredményt egymással is összevetették, hogy feltárják az esetleges halmozódó összefüggéseket, és a lehető legpontosabb képet kapják a megbetegedések lehetséges ok-okozati hátteréről ”– írták a közleményben. Hozzátették:

A laboratóriumi vizsgálatok feltárták, hogy a konyhai dolgozók és a betegek mintáiban azonos Norovírus-törzs (GII.4 Sydney variáns) volt jelen.

Hozzáfűzték azt is : „Ez alátámasztja az ellátási láncban élelmiszer közvetítésével történő terjedést. A járvány során 19 tálalókonyha volt érintett, és összesen 594 fő betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó. A leggyakoribb tünetek a hasmenés, hányás, hasi görcs, láz, fejfájás és levertség voltak. Minden beteg rövid időn belül teljesen felépült.” Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy:

„A nyers alapanyag és a főtt étel minták eredményei mutattak a mikrobiológiai vizsgálatok során kisebb eltéréseket (staphylococcus és Bacillus cereus baktériumok jelenlétét), a betegek vizsgálati eredményeivel összevetve ez nem indokolta a tömeges megbetegedést. A feltárt konyhai és személyi higiéniai hiányosságok, a főzőkonyha laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolt szennyezettsége hozzájárulhattak a vírus terjedéséhez.”

A közlemény szerint a hatóságok azonnal intézkedtek ez utóbbival kapcsolatban, „egy főzőkonyha tevékenységét felfüggesztették, nagytakarítást és teljes körű fertőtlenítést, a dolgozók soron kívüli higiéniai oktatását, valamint az óvodákban folyamatos fertőtlenítést rendeltek el, és minden étkeztetési folyamatot ellenőriztek. Az érintett konyha csak a takarítás, fertőtlenítés hatékonyságát igazoló laboratóriumi vizsgálati eredménnyel és a dolgozók negatív mintái után nyithat újra.

A Hatóságok a konyhák üzemeltetőjével szemben eljárást indítottak” – zárták a közleményt.

A kiemelt kép illusztráció. MTI Fotó: Mihádák Zoltán.

 

Ajánljuk még