A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése alapján Budapest jövő évi költségvetéséből biztosítják azt a pénzmennyiséget, amely alapján nekifoghatnak az igencsak lepukkant Petőfi híd állapotfelmérésének és a felújítás programtervet magában foglaló műszaki menetrend kidolgozásának. Noha ez nem jelenti automatikusan a felújítási munkálatok megkezdését, mégis komoly előrelépés az eddigiekhez képest.
A főváros a közgyűlési határozattal nagy fába vágta a képzeletbeli fejszéjét.
A budapesti Nagykörút pesti és budai szakaszát összekötő folyami átkelőt 1937-ben építették, igaz, akkor még Horthy Miklós nevét viselte. Annak idején azért, hogy a pályatest alatt a dunai hajók zavartalanul közlekedhessenek, másfél millió köbméter földdel töltötték fel a két oldali feljáró útpályáját. Többek között ide kerültek az éppen akkor elbontott Tabán épületeinek maradványai is.
A feljárókkal együtt 514 méter hosszú és 25 méter széles pályaszerkezetű híd a jelenlegi dunai átkelőforgalom 17 százalékát fedi le. Ez azt jelenti, hogy
Budapest egyik legforgalmasabb hídja.
Mindez előrevetíti, hogy a fővárosban a felújítása alatt gigadugók lesznek. A közgyűlési határozat alapján most meginduló tervezés során erre a kérdésre is kitérnek. A hirado.hu értesülései szerint minden bizonnyal nem egészpályás, hanem részleges lezárással tarkított, szakaszos munkavégzés mentén haladnak majd a felújítási munkálatok.
A felrobbantott Petőfi híd (Forrás: Fortepan: Kramer István/Kunszt János)A hidat a visszavonuló német csapatok Budapest ostromakor felrobbantották. A világháborús pusztítások után újjáépítették, és 1952-ben nyitották meg a forgalom előtt. Az első javításokat, valamint a villamosvágány-cseréjét 1966 és 1970 között végezték. Ekkor a híd acélszerkezetének, valamint szegecseinek részletes vizsgálatára és javítására is sor került. Egy évtizeddel később, 1979 és 1980 között az erős korrodálás miatt a teljes pályaszerkezetet átépítették, és – részleges forgalomkorlátozás bevezetésével – a vasbeton pályalemezt is újjáépítették. A pályaszerkezetet 1979 szeptembere és 1980 áprilisa között alakították át. Az 1996-ban lezajlott utolsó nagyobb felújítást azért kellett elrendelni, mert a budai mederpilléren található mozgó saruk beszorultak, a szerkezet felpúposodott, a pillér pedig a hídtengely irányában elmozdult.
Munkálatok az újjáépülő Petőfi híd acélszerkezetén (Forrás: Fortepan/Bujdosó Géza)A híd statikai állapotát egyébként legutóbb idén nyáron vizsgálták meg. Az eredmény szerint a híd statikai állapota még stabilnak mondható, a vas részek azonban már nagyon erősen elrozsdásodtak. Jól jelzi a helyzetet, hogy a minap egyszerűen leesett a híd oldalfaláról az 1952-es újjáépítésre emlékeztető tábla, mert elrozsdásodtak a tartócsavarjai.
Petőfi híd újjáépítése emléktábla a budai hídfőnél. A tábla felső harmada esett le, s tört ezernyi darabra (Forrás: Wikipédia)Kőrösi Koppány, a Budapest Műhely alapítója és kutatási-elemzési igazgatója szerint
a szakemberek 2012-ben, az utolsó nagy budapesti hídfelmérés idején azt nyilatkozták: nem tudják eldönteni, hogy a Lánchíd vagy a Petőfi híd van rosszabb állapotban. Azóta tudjuk: a Lánchíd felújítása mellett döntöttek.
A BKK 2021-ben készíttetett tanulmánytervet, majd 2023-ban árajánlatokat kért be a tervezőktől, hogy a közbeszerzés kiírásához szükséges, úgynevezett becsült értéket meg tudja állapítani.
A mostani döntést követően a jövő évben a BKK kiírhatja a tervezői közbeszerzést, amelynek értéke valahol egy-két milliárd forint között lehet. Erről Kőrösi Koppány a közösségimédia-oldalán jelezte: „A közbeszerzési eljárás időtartama optimális esetben fél év, a tervezési munka akár egy, másfél évig is tarthat. Mitől ilyen hosszú? Attól, hogy a híd szerkezete nagyon rossz állapotban van, ezért egyrészt nagyon alaposan kell felmérni mi az, ami még javítható – annak a javítását hogyan tervezzük, – s mi az, amit cserélni kell? Milyen anyagokat kell használni? Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy újra tervezik a hidat. Ha ez a munka elkészül, akkor lesz egy árazatlan költségvetés, és annak alapján egy költségbecslés a szakemberek kezében – várhatóan 2027 végére, 2028 közepére. Jelenleg – előzetesen – 40-50 milliárd forint közé becsülik a híd teljes felújításának költségét.” A szakértő úgy véli, hogy a legjobb esetben „2029-re lehet már kivitelezője a híd felújításának, és az meg is kezdődhet”.
A Margit híd felújítását figyelembe véve Kőrösi Koppány szerint „hároméves kivitelezési idővel számolhatunk, tehát várhatóan 2031-ben vagy 2032-ben vehetjük igénybe először a megújult Petőfi hidat. Addigra pedig esedékes lesz az Árpád híd megújítása is, érdemes felkészülni annak a tervezésére is”.
Haditengerészeti hősi emlékmű (Forrás: Fortepan/Gyarmati Béla)A Petőfi híd kapcsán jelenleg még számos kérdőjel sorakozik.
Ilyen például az egykori Haditengerészeti hősi emlékmű visszaépítésének kérdése.
Az impozáns emlékmű a budai hídfő északi oldalán állt, és a Császári és Királyi Haditengerészetnek az első világháború alatt hősi halált halt magyar tengerészei előtt tisztelgett.
A Haditengerészeti hősi emlékmű maradványai a Petőfi híd budai hídfőjénél (Forrás: Fortepan)Amikor a hidat 1945. január 14-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották, akkor az emlékmű is megsérült, de még megmenthető állapotú volt.
Rákosi rendszere azonban eltávolíttatta.
Impozáns méretei voltak: a 22 méter magas talpazatából Horthy Miklós hadihajóját, a Novara gyorscirkálót mintázó hajóorr nyúlt ki, amelyen egy hajókürtös és a támadás géniuszának alakját idéző bronz, hétméter magas szoborcsoport állt. Mögöttük a fiumei világítótorony 30 méter magas másolata volt, amelynek belsejébe a hídról lehetett feljutni. A talapzatban amúgy még egy kis tengerészeti múzeum is ki volt alakítva.
Kiemelt kép: Petőfi híd (Forrás: Wikipédia)











