Közösségi médiában is megerősítette Karácsony Gergely, hogy a kormányzati pénzelvonások miatt a nyári budapesti büszkeségmenetként meghirdetett Pride-felvonulás mintájára hétfő délutánra tüntetést szervez. Facebook-bejegyzésében mindezt azzal indokolta: „Képzeld el, hogy egy zsebtolvaj elveszi a pénztárcádat, majd azt mondja, hogy visszaadja a pénzed egy részét, hogy ha elnézést kérsz tőle. Nagyjából ebben a helyzetben van a Fővárosi Önkormányzat, a zsebtolvaj pedig a kormány.”
Kapcsolódó tartalom
A főpolgármester szerint a bíróság kimondta, hogy az elmúlt években jelentős mértékű, törvénytelennek nevezett pénzelvonás történt, és a főváros ezért került nehéz helyzetbe. Kijelentette: „A Kormányinfón Gulyás miniszter úr arról beszélt, hogy a kormány szívesen segít a főváros pénzügyi problémáinak megoldásához. Szinte ugyanabban a percben a kormány törvénytelenül leemelt a főváros folyószámlájáról 6,2 milliárd forintot. Azt is mondta Gulyás miniszter úr, hogy akkor tud a kormány segíteni, ha ezt a fővárosi közgyűlés is kéri.”
Mindez alapján Karácsony Gergely hétfőre rendkívüli közgyűlési ülést hív össze, mégpedig a BKV legnagyobb, Kelenföldön található buszgarázsába.
A főpolgármester szerint „a játszma arról szól, hogy a budapesti közszolgáltatásokban dolgozó 27 ezer ember megkapja-e a fizetését. Ha a közgyűlés meghozza azt a döntést, amit már korábban meghozott, akkor azt személyesen viszem el a Karmelita kolostorba Orbán Viktor miniszterelnöknek. Nyáron, a budapesti büszkeség menetén Budapest egyszer már megmutatta, hogy szelíd, de erős közösség. Találkozzunk és vigyük el együtt a budapestiek üzenetét” – mondta Karácsony Gergely, aki a tüntetés gyülekező helyéül a Clark Ádám teret jelölte ki.
Szentkirályi Alexandra, a közgyűlés kormánypárti frakcióvezetője szerint a főpolgármester a „budapestieket és a főváros dolgozóit hergeli, miközben tudja, hogy hazudik”. Mint azt a közösségi oldalán kifejtette: a „kormány rendeletben feketén-fehéren garantálta minden fővárosi dolgozó fizetését, és azt is, hogy zökkenőmentesen járjon a BKV, minden más közszolgáltatással együtt akkor is, ha ez Karácsonynak nem megy, és a város a földbe áll. Mint ahogy a törvényben meghatározott forrásait is megkapja majd a főváros, ahogy ez mindig is volt. És persze minden hiszti és fáklyás menet ellenére a főváros fejlesztését is folytatja a kormány, mert Budapest a nemzet fővárosa”.
Szentkirályi Alexandra szerint „Karácsonynak az a baja, hogy a Budapest Brand-botrányban kiderült, hogy mi a módszer, amivel a kasszát fosztogatják Budapesten, és hogyan folyik el a fővárosiak pénze a város cégeiből. Hogy ennek vége, és erre nem kapnak majd pénzeket, az persze nagyon fáj a városházi pénzszivattyúnak, de ezért a budapesti dolgozók fizetésével fenyegetőzni több mint aljasság, mert ezek az emberek azt hiszik, hogy a főpolgármester igazat mond. Holott csak rajtuk keresztül akar pénzt kicsikarni a pénzszivattyú újraindítására. Sok az éhes száj Karácsony körül, és a nyakukon a kampány”.
Ismert: néhány nappal ezelőtt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál landolt a túlszámlázásokról, kétes kifizetésekről és felesleges luxuskiadásokról elhíresült Budapest Brand-botrány ügyében keletkezett feljelentés. A Karácsony Gergely főpolgármester által felügyelt kreatív ügynökség a gyanú szerint politikai kifizetőhelyként működött, s bűncselekmények garmadáját követhette el.
Mint azt a hirado.hu megírta: az ügyet a közérdekű adatbejelentéseiről elhíresült Tényi István feljelentése nyomán vizsgálhatja meg a nyomozó hatóság. Úgy tudjuk: hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatti feljelentéskiegészítést is elrendeltek.
Az eddig nyilvánosságra hozott adatok mindenesetre súlyos aggályokat vetnek fel.
A Karácsony Gergely keze alá tartozó, napjainkra már megszűnt cég pénzügyi helyzetét és gazdálkodását egy független szakértő októberben tekintette át.
Kapcsolódó tartalom
Nemcsak azt tárta fel, hogy a vállalkozásnál éveken keresztül arcpirító pazarlás folyt, de arra is rájött, hogy Karácsony Gergely főpolgármester mindezt sok tízmilliós prémiummal honorálta. Arra is fény derült, hogy a milliós jövedelmű vezérigazgató, valamint a két helyettese a fizetésükön felül további százezer forintos, úgynevezett rezsitámogatást is hazavihetett. A jelentésben olvasható: annak ellenére, hogy a Budapest Brand üzleti terve egyetlen esztendőben sem teljesült maradéktalanul, Karácsony Gergely jóvoltából a cégvezetők mégis gigantikus összegű év végi prémiumot vihettek haza.
Mindezt trükkösen papírozták le.
Az esztendő során megoldandó prémiumfeladatokat ugyanis a főpolgármester utólag, az év vége előtt néhány nappal, visszamenőlegesen határozta meg. Az éves feladatokat tehát akkor jelölték ki, amikor a valóságban azok már rég teljesültek. A célfeladat e trükknek köszönhetően évről évre teljesült.
Kapcsolódó tartalom
Lapértesülések szerint Faix Csaba vezérigazgatónak eddig 23 280 000 forint ütötte a markát, de még további 9 600 000 forintra számíthat, lévén, hogy ez a hatalmas összeg is engedélyezve van. Bakó Ágnes vezérigazgató-helyettes 21 470 400 forintot kapott eddig kézhez, ám neki is megállapítottak még további 8 640 000 forintot. A másik vezérigazgató-helyettes, Kovács Gábor sem panaszkodhat, 5 760 000 forintot kapott.
A jelentés arra is rámutatott, hogy az állandóan a csődközeli helyzetét bizonygató főváros cége fényűző módon gazdálkodott. Erre kiváló példa: a cégvezetők úgy parkoltak havi negyedmillióért egy luxusszálloda fedett garázsában, hogy a Városháza parkolóját akár ingyen is használhatták volna.
A jelentésben továbbá az is olvasható, hogy az ellenőrző bizottság a fővárosi tulajdonú társaságnál rendszerszintű problémákat azonosított, továbbá arra is rámutatott, hogy a vezetői kinevezések politikai lojalitáson, s nem a szakmai alkalmasságon alapulnak.
Kapcsolódó tartalom
A Magyar Nemzet információi szerint a szolgáltatási szerződésekben a baloldali érdekkörhöz köthető cégek is feltűnnek. A napilap szerint több tíz millió forintos szerződést kapott például a Crevocorp, amely a Demokratikus Koalícióhoz köthető vállalkozás. Közel 15 millió forint jutott a Mediánnak és a 21 Kutatóközpont Kft.-nek is. Utóbbi Magyar Péter és a Tisza Párt közvélemény-kutatási szárnyalását publikáló intézet.
A „Budapest Brand-bomba” felrobbanása után már Karácsony Gergely sem tudja leállítani az átvilágítási folyamatot, amely a hirado.hu értesülései szerint az összes fővárosi tulajdonban lévő cégre, így többek között a BKV-ra és a BKK-ra, a Budapesti Közművek Zrt.-re, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-re és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-re is kiterjed.
A jelentés minden bizonnyal választ ad arra az aggályra, amely szerint a Karácsony Gergely vezette Budapest pénzét rendszerszinten folyatják ki a fővárosi tulajdonú cégekbe, ahonnan pedig átláthatatlan módon csurog tovább a prémiumokon, túlárazott szolgáltatási szerződéseken és indokolatlan kiadásokon keresztül.
Nem most derült ki először, hogy pazarló költekezés jellemzi Budapestet.
A Tényellenőr erre már a nyáron felhívta a figyelmet.
Amióta Karácsony Gergely átvette Budapest vezetését, a Tényellenőr számításai szerint a Fővárosi Önkormányzat annak ellenére 450 milliárd forint veszteséget termelt, hogy a városvezetők 2019-ben Tarlós Istvántól 214 milliárd forintos tartalékot örököltek. Mint az a Tényellenőr tanulmányában olvasható: „Olyan kiadásokra mentek el milliárdok, amelyek a fővárosnak bevételt nem hoztak. Több projekt pedig éppen a főváros vezetésének tétlensége miatt drágult meg.”
A tanulmány úgy fogalmaz: „A főváros nehéz pénzügyi helyzetének okait nem a kormányzati adópolitika terén kell keresnünk, ebben a tekintetben ugyanis Budapest továbbra is nettó haszonélvező, az adóbevételek és a szolidaritási hozzájárulás növekményének szaldója ugyanis plusz 150 milliárd forint az elmúlt öt évben. Ha ezt az összeget (amelyből már levontuk a szolidaritási hozzájárulás összegét) hozzáadjuk a Tarlós Istvántól örökölt tartalékhoz, kiderül, hogy Karácsony Gergelyék mintegy 447 milliárd forintot veszítettek öt év alatt. Megjegyzendő továbbá, hogy amennyiben a szolidaritási hozzájárulás és az állami támogatások összege nullszaldós lenne, akkor is mínuszban lenne a főváros – az adónövekmények ellenére. Karácsonyék ugyanis 108 milliárdra teszik az »elvonások« mértékét, míg a várható hiányt 117 milliárdra. Kijelentető tehát, hogy a főváros gazdálkodási nehézségeit a kiadási oldalon kell keresni.”
A kérdésre, hogy mire ment el Budapest pénze, a tanulmány szerzői a következő választ adják: a főváros gazdálkodásának kiadási oldalán „egy sor olyan projektet találhatunk, amelyek jelentős terhet róttak az önkormányzat költségvetésére”. Elmondható tehát, hogy Karácsony Gergely vezetésével a Fővárosi Önkormányzat költségvetésében úgy keletkezett százmilliárdot meghaladó hiány, hogy 180 milliárd forintos tartalékkal vette át a várost. Az elmúlt hat évben számtalan költségnövekedés következett be a városvezetés tétlenkedése miatt, ráadásul az olyan politikai alapú gazdasági döntések, mint a Rákosrendező megvásárlása csak tovább mélyítették az adósságspirált, amelyet a felelőtlen gazdálkodás okozott – olvasható a tanulmányban.
Kiemelt kép: Karácsony Gergely főpolgármester felszólal a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2025. október 29-én (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)











