A gazdasági bizottság elfogadta azt a módosító javaslatot, amely jelentősen, a jelenlegi duplájára emelné a banki ATM-ekből havonta ingyenesen felvehető készpénz mennyiségét. Ha a parlament is rábólint a tervezetre, 2026. január 1-től már 300 ezer forinthoz juthatnának hozzá díjmentesen azok, akik élnek a lehetőséggel. A lépésről október végén Witzmann Mihály fideszes országgyűlési képviselő számolt be először.
A módosítás különösen a nyugdíjasok számára jelentene segítséget, hiszen több mint 1,3 millióan bankszámlán keresztül kapják meg ellátásukat – hívja fel a figyelmet a Biztosdöntés.hu közleménye.
A változás ugyanakkor kizárólag az összeghatárt érinti, a technikai részletek nem módosulnak: továbbra is legfeljebb két részletben lehet majd felvenni a havi díjmentes összeget.
A jogszabály értelmében a díjmentesség valamennyi magyarországi forintalapú ATM-re érvényes lesz, függetlenül attól, hogy melyik bank üzemelteti a készüléket. Ez különösen fontos lehet az országos ATM-fejlesztési program fényében: 2025 végéig minden legalább ezer lakosú, 2026 végére pedig minden minimum ötszáz fős településen elérhető lesz bankjegykiadó automata.
A tervezett módosítás nem érinti a cash-back szolgáltatás keretében felvehető összeget, amely továbbra is havi 40 ezer forint marad. Jelenleg ezt kizárólag a Penny üzleteiben biztosítják, és egyelőre nincs információ arról, hogy más kiskereskedelmi láncok terveznék a csatlakozást.
A díjmentes készpénzfelvételi limit megemelése azért is számottevő, mert a jelenlegi 150 ezres határt még 2013-ban állapították meg, amikor az átlagnyugdíj 118 ezer forint volt. Ez az összeg mára 245 753 forintra nőtt az Országos Nyugdíjas Parlament adatai szerint. A Biztosdöntés.hu számításai alapján egy átlagos nyugdíjas így évente akár 30 ezer forintot is megtakaríthat azzal, hogy teljes járandóságát díjmentesen veheti fel ATM-ből. Ez nagyjából egyszázalékos nyugdíjemelésnek felelne meg, ami a nyugdíjasok számára biztosított élelmiszer-utalvány értékével azonos.
A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)











