Baloldali politikustól kartellező vállalkozón keresztül Soros emberéig sok mindenki felkerült a Tisza országgyűlési jelöltjeinek listájára

| Szerző: Jezsó Ákos
A Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeit bemutató listán minden van, mint egy virtigli falusi búcsúban: budapestieket megkárosító kartellező vállalkozó, Soros-párti baloldali politikus, DK-s aktivista, aki a megbékélés és szeretetország jegyében azzal hergeli olvasóit, hogy jelenleg holokauszt zajlik Magyarországon, valamint névváltoztatgató óbudai jelölt, aki a bemutatkozó anyagában megígérte, hogy mindent megtesz majd Ferencvárosért.  

Érdekes összefüggésre figyelt fel az Ellenpont a Tisza Párt Fejér megye 02-es számú, székesfehérvári választókerületében induló jelölt-jelöljte, Dobos Tibor kapcsán, akiről Magyar Péter pártjának bemutatója csak annyit ír, hogy „jogász, szakács és vállalkozó Csákberényből”.

Dobos Tibor, a Tisza Párt jelöltje (forrás: internet)

Hogy Dobos Tibor pontosan milyen vállalkozó, azt elhallgatta.

Az Ellenpont azonban rájött:

Dobos cégei 2020-ban érintettek voltak a fővárosi BKV-hajózást érintő kartellügyben.

A korabeli Mandiner beszámolójából tudjuk: 2023 tavaszán a Gazdasági Versenyhivatal adott ki egy közleményt, amely szerint „négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszeri hajójáratainak üzemeltetését”. A BKV 2020 nyarán írt ki közbeszerzést az üzemeltetéssel kapcsolatban, a fővárosi cégnek azonban feltűnt, hogy „egyes ajánlattevők nyilatkozatai szinte szóról szóra megegyeznek egymással”.

Ezt jelezték a GVH-nak, amely kiderítette, hogy négy vállalkozás:

  • a Dunai Személyszállító Kft.,
  • a Hajózni Jó Kft.,
  • a Rubin Group Kft.
  • és a DUNA-WESER Kft.

„jogsértő együttműködést folytattak annak érdekében, hogy közülük kerüljön ki a tender nyertese”.

A GVH a jogsértés miatt a cégeket súlyos milliókra bírságolta.

Megnézve a cégadatokat kiderült, hogy Magyar Péter fehérvári jelölt-jelöltje, Dr. Dobos Tibor a Dunai Személyszállító Kft-ben 2021-2025 között ügyvezető volt, míg a kartellben szintén érintett Hajózni Jó Kft-ben ügyvezető és tulajdonos volt ugyanebben az időben.

A Versenyhivatal azt is kiderítette, hogy a cégeket kizárólag a trükk kedvéért, kifejezetten kartell céljából hozták létre, ezért nem csoda, hogy a Dunai Személyszállító és a Hajózni Jó Kft. kényszertörlését és felszámolását rendelte el a cégbíróság.

A négy kartellel érintett céget nem csak az ügyvezető és tulajdonos, Dobos Tibor személye, hanem a vele egy címen élő, cégjegyzésre jogosult személye, illetve jogi képviselője is összeköti. Ő pedig nem más, mint a Tisza egykori fővárosi önkormányzati képviselője, Ordas Eszter.

Ordas és Dobos közös lakcíme nem véletlen, mivel a két cégvezető/politikus egy párt alkot.

Dobos tibor és Ordas Eszter

Ordas Eszter komoly össztűz alá került a fenti kartellügy miatt. Miután a jogászok lebuktatták, Karácsony Gergely előremenekülve „lobbistának” nevezte, aki a Fővárosi Önkormányzat ellen dolgozik. Ezzel, persze, még enyhén fogalmazott, Ordas ugyanis azzal végképp magára ragasztotta a botrányt, hogy kiderült: a másik két érintett cég, a Rubin Group Kft.-n és a DUNA-WESER Kft jogi képviselőjeként fordult korábban Karácsonyhoz.

Ezek a cégek amúgy Dobossal közös családi vállalkozásuk volt. 2025. júliusában aztán Ordas Eszter „családi okokra” hivatkozva visszaadta a mandátumát, vélhetően már nem bírta elviselni Magyar Péter terrorját.

Nem ez az egyetlen „furcsaság” a Tisza Párt jelöltállító listáján. Az Ellenpont azt is észrevette, hogy ezen a listán egy erősen baloldali és Soros-párti politikus neve is szerepel.

A jászapáti körzetben szerencsét próbáló Farády Zoltán jelenleg is az egyik legnagyobb hazai Soros-szervezet, az Ökotárs kuratóriumi tagja, aki szoros kapcsolatot ápol a szocialistákkal. Nemrég például nem csak részt vett, de fel is szólalt a helyi MSZP rendezvényén.

Ismert: az Ökotárs különleges helyet tölt be a külföldről támogatott álcivil hálózatban, ők „magyarítják” és osztják szét a nemzetközi agytrösztöktől érkező forrásokat.

Farády ebben vállal szerepet.

A Tisza Párt országgyűlési képvieslőjelölt-jelölti listáján szereplő Farády Zoltán az Ökotárs kurátora (forrás: internet)

Az Ellenpont megjegyzi: „egyre nyilvánvalóbb, hogy a tiszás castingnak csupán egyetlen célja van, hogy a jól ismert baloldali szereplőket visszajuttassa a hatalomba”.

A Tisza listáján olvasható: „jelöltjeink a politikai mocsáron kívülről érkeznek. Tisztességes, hús-vér magyar emberek, akiket összeköt a hazaszeretet és a tettvágy” – ezekkel a hangzatos szavakkal jelentette be Magyar Péter a tiszás casting kezdetét, hozzátéve, hogy kizárólag civil és független személyek vesznek részt a pártversenyen.

Ehhez képest igencsak meglepő, hogy a jászapáti körzetben egy „hús-vér” politikai szereplő, az egyik legnagyobb hazai Soros-szervezet vezetője, Farády Zoltán is bekerült az indulók közé.

Az Ellenpont észrevette:

Magyar Péter jászsági jelöltje jelenleg is az Ökotárs kuratóriumának tagja.

A civil szervezetek hivatalos, bírósági adatbázisában az Ökotárs kurátoraként van feltüntetve, megbízatása három és fél év múlva, 2029 májusában jár le. Korábban a Tényellenőr megírta, hogy az Ökotárs különleges helyet tölt be Soros György hazai hálózatában. Az alapítvány ugyanis egyfajta pénzosztó központként funkcionál, egész pontosan a külföldről érkező forrásokat osztja szét.

Legfrissebb, 2023-as beszámolójuk szerint több mint háromezerszer annyi forrást kaptak külföldről (921 millió forint), mint amennyi hazai adófelajánlásokból folyt be a kasszájukba (251 ezer forint).

A papíron környezetvédelmi tevékenységet végző szervezet az Ellenpont szerint a kezdetektől fogva a Soros-család alapítványának, az Open Society Foundationsnak a támogatását élvezi. Ez kiderül az Európai Unió regisztrációs adatbázisából is. Sorosék mellett az osztrák Környezetvédelmi Minisztérium, az amerikai Külügyminisztérium azóta megszüntetett alapítványa, a USAID és Brüsszel is beszállt a szervezet finanszírozásába.

Magyar Péter jászapáti jelöltje tehát ennek a globalista hátterű pénzosztó alapítványnak a vezetőségében foglal helyet. Farády egyébként régóta kötődik a baloldalhoz, az Ellenpont szerint: „balliberális hajlamú ember”.

Bár a baloldali médiában több cikkben is foglalkoztak a tiszás politikus karrierútjával, egyszer sem említették, hogy fontos szereplője Soros hazai hálózatának. Az erősen baloldali helyi lap, a Szol24 például ezer karakterben foglalkozott vele, az Ökotárs mégis kimaradt a beszámolóból.

A Tisza jelöltválogatását egyébként Orbán Viktor is kommentálta: „Ugyanaz a baloldali gyülekezet, mint négy éve. Ez pedig tudjuk, mit jelent. Ha Magyarországon a baloldalé a hatalom, akkor Brüsszel irányít. Hazugság a választások előtt, utána megszorítások, adóemelések, munkanélküliség és káosz” – fogalmazott a miniszterelnök.

Futószallagon jönnek a zavaros múltú tiszás jelöltek az Ellenpont oldán. Mindjárt itt van az óbudai jelölt, Bulyovszky Róz, aki azzal került be a hírekbe, hogy azok közé tartozott, akik azt sem tudták, melyik kerületben indul. Utólag kellett módosítani a bemutatkozását. Körülötte azonban nem ez az egyetlen furcsaság. Az Ellenpont ugyanis utána nézett az életrajzának, és rájött: most éppen a harmadik nevét használja.

Forrás: internet

Férjének sikeres plasztikai sebészete van, Bulyovszky Róz ott medical&beauty coach. Hogy ez mit jelent, azért is nehéz megtudni, mert bevallása szerint hazánkban ennek a szakmának ő a legelső képviselője. Eredeti bemutatkozása szerint nagyon közel érzi magához Ferencvárost és Józsefvárost, ennek ellenére Óbudán indították. Módosított hitvallása szerint mindent meg akar tenni azért, hogy ne építsék be a zöldterületeket – igaz, ő maga is egy beépített II. kerületi, zöldterületen lévő házban lakik.

Bulyovszky Róz II. kerületi zöldövezeti lakóháza (forrás: Google Maps)

Bulyovszky Róz a bemutatkozó anyag szerint munkatapasztalatait az Oktatási Minisztérium háttérintézményében, megyei önkormányzatnál szerezte. Mivel az Oktatási Minisztérium 2010-ben megszűnt, így jó okkal feltételezhetjük, hogy állami munkahelyét MSZP-SZDSZ-es kormányok alatt töltötte be.

A nyilvánosan fellelhető információk alapján folyamatos útkeresésben van. Ahogy 2022-ben nyilatkozott a Marie Claire magazinnak, mindig is modell szeretett volna lenni, de csak negyven fölött határozta el, hogy belevág. „Emlékszem, egy reggel úgy ébredtem (majdnem 40 voltam), miután végignéztem Feldmár András Heti agymosó című pszichológiai sorozatának mind a száz részét, hogy a párom felé fordultam, és reggel hangosan kimondtam Tökéletes vagyok! Így, ahogy vagyok!

Bulyovszky Róz, mint Mitkó Gabriella

Ekkor még előző keresztnevén, Gabriellaként nyilatkozott, akárcsak Magyarország első menopauza-aktivistájával, Iványi Orsolyával készített videóriportjában.

Bulyovszky Róz – még az előző előtti nevén, Mitró Gabriella néven, medical & beauty coachként szerepel főleg mellplasztikára specializálódott plasztikai sebész férje klinikájának honlapján.

A vállalkozás tulajdonosa a férj, dr. Bulyovszky István, de azt közösen vezetik, és mindketten cégjegyzésre jogosultként szerepelnek az adatbázisban. A PERFECT YOU Esztétikai, Plasztikai Sebészet és Bodymind Kft. – bár hivatalosan mikrovállalkozás – stabilan működik: legutóbb 148 millió forint árbevételt és 33 millió forint adózás utáni nyereséget tudott felmutatni.

Bulyovszky ugyanakkor megnyugtatja a választópolgárokat arról, hogy hivatásának érzi a körzetben élő rászorulók támogatását is, mert jól tudja, hogy a budai kerületek csillogása mögött sokan küzdenek mindennapi nehézségekkel.

Az Ellenpont további furcsaságokat is felfedezett Magyar Péter pártjának országgyűlési képviselőjelölt-listáján. Itt van mindjárt a Vas megyei eset, amely egyúttal azt is bizonyítja, hogy a Tisza Párt az új baloldal.

Vas megyében a virtigli baloldali érzületű Horváth Nándor a Tisza párt jelöltje

Vas megyében ugyanis egy ízig-vérig baloldali, DK-s aktivistát sikerült indítaniuk Magyar Péteréknek.

Horváth Nándor Zsolt annak ellenére Körmenden indul, hogy jelenleg az egyik szombathelyi Tisza-sziget vezetője. A 2022-es országgyűlési választás előtt még a DK tagja volt, és a Gyurcsány Ferenc börtönt is megjárt ügyvédje, Czeglédy Csaba által alapított Nyugat.hu-nál is dolgozott.

DK-s múltjáról maga a szombathelyi Tisza-sziget-vezető vallott a Nyugat.hu egyik idei podcastjében, ahol elmondta, hogy politikai számításból csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához, mert a DK-ban látta az erőt (a szóban forgó rész 19:53-tól).

A Magyar Nemzet korábbi beszámolója szerint a jelölt-jelölt arról beszélt, hogy 2022-ben azért döntött a DK mellett, mert ha a baloldal kormányra került volna, Gyurcsányék pártjának lett volna a legnagyobb frakciója az Országgyűlésben.

A szombathelyi Tisza-sziget-vezető azt is elmondta, hogy a Friedrich Ebert Alapítvány ösztöndíja révén gyakornokoskodhatott a Nyugat.hu-nál. Ez az alapítvány Soros György fizetési listáján is szerepel, 2016-ban például 59 072 dollárt (átszámítva 23 millió forintot) kapott az amerikai spekuláns Open Society Foundations (OSF) nevű alapítványától.

Ebben az időszakban egyébkén Strasbourgban is járt az Európai Parlament épületében.

A Nyugatos gyakornokság mellett publikált a Népszavában is. A baloldali portálon egy írása lelhető fel, egy véleménycikk, amelyben a miniszterelnököt gyakorlatilag lehitlerezte, és arról értekezett, hogy szerinte jön a tiszások elleni Kristályéjszaka. Mint írta, „felelőtlenség lenne elhallgatni, hogy a poloskázás nem most hangzott el először. Volt már erre példa a történelemben, sokkal rémisztőbb időkben. (…) A magyarországi zsidóság hetilapja, az Egyenlőség 1933-ban arról számolt be a magyar olvasóknak, hogy a nácik hivatalos újságjában, a Völkischer Beobachterben a berlini zsidókat „poloskának” minősítik, akiket „mielőbb ki kell füstölni a fővárosból”, majd hozzáteszik, hogy a „német zsidóság ügyeit most már Hitlernek gyökeresen el kell intézni.” Ezen szavakat követte aztán a korlátlan hatalmat biztosító felhatalmazási törvény 1933-ban, a zsidóság elleni pogromsorozat az ún. Kristályéjszakán 1938-ban, majd az első koncentrációs táborok felállítása”.

A volt DK-s újságíró tehát azzal hergel a „megbékélés” jegyében, hogy jelenleg holokauszt zajlik Magyarországon, a következő lépés pedig a Kristályéjszaka lesz. Holott köztudott, hogy a magyar kormány jóvoltából az egyik legbiztonságosabb hely Európában a zsidók számára Magyarország.

Magyar Péter egy újabb baloldali jelölttel jelentkezett Horváth Nándor Zsolt személyében, aki nem csak múltjában, hanem ideológiai szempontból is szélsőségesen baloldalinak nevezhető – olvasható az Ellenpont hasábjain.

Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke

Ajánljuk még