Novák Katalin azért döntött úgy, hogy az őt törvényesen megillető tiszteletdíj helyett más munkahelyet választ, mert úgy érzi, hogy 48 évesen még rengeteg energiával, ambícióval bír, amit szeret a hétköznapokban hasznosítani – tudta meg a hirado.hu.
A Szabad Európa írt arról ma reggel, hogy Novák Katalin korábbi köztársasági elnök már nem kapja az állami tiszteletdíjat, mert sikerült elhelyezkednie a munkaerőpiacon. Ezzel megszűnt jogosultsága a volt elnököket törvény szerint megillető havi immár 5,7 millió forintos tiszteletdíjra, mint az Országgyűlés Hivatalától megtudtuk, azt már nem is folyósítják neki. A 444.hu pedig – cégadatok alapján – arról számolt be: a volt államfő a családi tulajdonban lévő Aranyklinika Egészségügyi és Innovációs Kft.-be szállt be.
A Szabad Európa arról is írt: „A köztársasági elnökről szóló törvény szerint amennyiben egy volt államfő olyan munkát vállal, mellyel társadalombiztosítási (tb-) járulék fizetési kötelezettsége lesz, havi állami jövedelme automatikusan megszűnik. Többi juttatásáról viszont egy volt elnöknek le kell mondania (eredetileg pedig igényelnie őket), ezt Novák Katalin nem tette meg” – írták.
Információink szerint a további juttatásairól azért nem mond le Novák Katalin, mert egyrészt nem akarja megtagadni, hogy köztársasági elnök volt, másrészt fenntartja azt a lehetőséget, hogy későbbiekben mint volt köztársasági elnök részt vegyen a magyarság képviseletében, szolgálja hazáját itthon és külföldön egyaránt.
Novák Katalin 2024. február 10-én mondott le a 2022 óta betöltött államfői posztjáról.
Kiemelt kép: Novák Katalin (Fotó: MTI/Sándor-palota)











