A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy más érzés búcsúztatni az amerikai nagykövetség mostani vezetőjét, mint amilyen volt az elődjét. „Robert Palladino elévülhetetlen szerepet játszott abban, hogy a 2025-ös év a magyar-amerikai kapcsolatok 180 fokos fordulatának éve lett” – emelte ki.
„Megkezdődött az aranykor: Washingtonban nem ellenségként, hanem barátként tekintenek ránk, megszüntették a velünk szemben bosszúból kivetett politikai szankciókat, megdől az egy év alatt Magyarországra érkező amerikai beruházások rekordja, az Egyesült Államok nagymértékben járul hozzá Magyarország energiabiztonságához, és új dimenzióba lépett a védelmi együttműködésünk is”
– sorolta.
„Köszönjük Robert Palladino majd egyéves budapesti szolgálatát, személyében Magyarország igaz barátját ismerhettük meg” – közölte Szijjártó Péter. „Sajnáljuk, hogy elmegy, de lesz egy újabb barátunk a washingtoni külügyminisztériumban!” – tette hozzá.
Robert Palladino március 7-től vezette ügyvivőként a budapesti amerikai nagykövetséget.
Utódja nagykövethelyettesként a szintén karrierdiplomata, Oroszország-szakértő, magyar nyelvet is tanult Caroline Savage lesz
– értesült a Szabad Európa. Információik szerint szerdán egy a Danube Institute-ban szervezett beszélgetés lesz Robert Palladino utolsó nyilvános szereplése, aki ezt követően hazautazik.
Robert Palladino utódja – amint azt már a nagykövetség honlapja is feltünteti – szintén karrierdiplomata, életrajza szerint Oroszország és a poszt-szovjet térség szakértője, korábban dolgozott Belaruszban, Kazahsztánban és Azerbajdzsánban is; ezen kívül vezette az amerikai kormányzat mellett működő Nemzetbiztonsági Tanács valamint a Külügyminisztérium Oroszországért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatóságát.
A budapesti nagykövet várhatóan Benjamin Landa üzletember lesz majd politikai kinevezettként, őt október 5-én jelölte erre a tisztségre Donald Trump.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Robert Palladino (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)











