Fájó pontja a Tisza Párt jelöltjének, hogy nincs sorkatonaság

| Szerző: hirado.hu
Magyar Péter jászsági jelöltje – Ruszin-Szendi Romulusz korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan – támogatja a sorkatonaság visszaállítását. Halmai Ferenc szerint a kötelező szolgálat megszüntetése űrt hagyott a fiatalok nevelésében.

Magyar Péter eredetileg hétfő estére ígérte a Tisza Párt jelöltjeinek bemutatását, azonban a bejelentés többszöri halasztás után csak később történt meg. A jelöltek névsora már a hivatalos közlés előtt megjelent több baloldali sajtóorgánumban: a 444 például arról írt, hogy a Jászberény központú választókerületben „volt tiszafüredi rendőrkapitány, gyermekmentő és vak ügyvéd is van a Tisza előválasztásán induló jelöltek között”. Cikkükben megjegyezték, hogy Halmai Ferenc korábban megyei szinten az év rendőre elismerést kapta, és több belügyminiszteri elismerésben is részesült.

Az Ellenpont azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a jelöltek között szereplő Halmai Ferenc korábbi nyilatkozatában támogatta a sorkatonaság visszaállítását. Egy 2013-as interjúban arról beszélt, hogy szerinte a sorkatonaság megszüntetése nagy űrt hagyott a fiatalok nevelésében és a társadalmi szabályok elsajátításában.

„Fájó pontom, hogy a sorkatonaság megszüntetésével nagyon nagy űr maradt a fiatalok nevelésében, a társadalmi együttélés szabályainak megtanulásában. (…) Azt gondolom, hogy ebben a fajta nevelésben ebben van mit tennünk nekünk is”

– mondta a tiszafüredi Főnix TV-nek.

A sorkatonaság kérdése a Tisza Párthoz köthető más szereplők megszólalásaiban is felmerült. Magyar Péter katonai tanácsadója, Ruszin-Szendi Romulusz egy korábbi felvételen arról beszélt, hogy a sorkatonaságot nem megszüntették, hanem felfüggesztették, ezért szükség esetén gyors mozgósításra lenne lehetőség.

Visszatérő téma egész Európában

A téma az orosz–ukrán háború következtében több európai országban is napirendre került. Jövőre tíz uniós tagállamban léphet újra életbe vagy marad hatályban a sorkatonai szolgálat, miközben több más országban is előkészületek folynak a fiatalok bevonására. Horvátországban például a parlament október végén módosította a védelmi törvényt, melynek értelmében visszaáll a sorkatonaság.

Németországban a svéd modell követéséről beszélnek, azonban náluk csak a fiatal férfiak lennének érintettek, és még a kiválasztottak is büntetlenül visszautasíthatnák a szolgálatot. A német modell ezért inkább a lengyel rendszerhez hasonlítana, ahol minden fiatal férfit nyilvántartásba vesznek, hogy válsághelyzet esetén gyorsan behívhatók legyenek. Lengyelországban ugyanis sorkatonaság jelenleg nincs, azonban minden 19. életévét betöltött férfi alkalmassági vizsgálaton vesz részt, ami a hadkészültség növelésének egyik eleme.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó: Shutterstock)

Ajánljuk még