Azzal folytatta: „régóta figyelem, többször beszéltünk róla a Harcosok órája műsorban is. Ennek az embernek – a Facebook bejegyzései szerint – másfél éve kizárólag a Tisza és Magyar Péter körül forgott az élete” – emelte ki Németh Balázs. „Országjárás, szórólapozás, pultozás, újságkihordás, önkéntes meló, közös fotó Magyar Péterrel, országjárás, szórólapozás, pultozás, újságkihordás, közös fotó Magyar Péterrel” – sorolta.
„Egy tiszás Terminátor! A keménymag legkeményebb tagja. Volt”
– fűzte hozzá. Németh Balázs emlékeztetett, Molnár Márk Károly még a Tisza Párt október 23-ai rendezvényéről is közölt bejegyzést, azonban „tegnapra eltört valami” – írta. Ezután Németh Balázs bemásolta Molnár Márk Károly legutolsó bejegyzésének szövegét.
„Ezúton értesítelek titeket is, hogy semmilyen formában nem tudom már támogatni a Tisza Párt vélt vagy valós törekvéseit (…) Hosszas belső mérlegelés és alapos átgondolás után, sajnos már nem tudok azonosulni a Tisza Párt értékrendjével”
– írta Molnár Márk Károly a Németh Balázs által hivatkozott bejegyzésben.
A Fidesz szóvivője szerint Magyar Pétert a „szekta” – ahogy nemrégiben Puzsér Róbert nevezte a Tisza Párt szavazóbázisát – is kezdi kiismerni. Ugyanakkor Németh Balázs olyan lehetőségeket is felsorolt, amelyek közre játszhattak abban, hogy Molnár Márk Károly hátat fordított Magyar Péter mozgalmának. Szerinte elképzelhető, hogy
- Molnár Márk Károly „már nem támogatja Magyar Péter háborúpárti politikáját, családapaként nem akarja, hogy elvigyék katonának”;
- az is lehet, hogy „számára is világos lett, hogy a balos, liberális, brüsszelita szakértők brutális megszorításokat hoznának”;
- felmerülhet az is, hogy „a Tisza-adatbotrány miatt rájött, hogy ez egy felelőtlen és veszélyes társaság”;
- „de akár a jelöltállítás miatti konfliktus is lehet a háttérben”.
„Molnár Márk Károlynak további fájdalommentes “kijózanodást” kívánok” – írta, majd azzal zárta bejegyzését: „ami vigasztalhatja, hogy nincs egyedül. Vannak bőven az országban kiábrándult tiszások, ahogy azt a 444 pár héttel ezelőtti cikkéből (is) megtudhattuk”.
Kiemelt kép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője (Forrás: M1)











