Lakástüzekben halt meg két ember Budapesten és Domaszéken

| Szerző: hirado.hu
Egy domaszéki tanyán és egy budapesti családi házban is meghalt egy-egy idős nő lakástüzekben vasárnap – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint vasárnap kora este Csongrád-Csanád vármegyében, egy domaszéki tanyán egy háromszáz négyzetméteres épület teljes terjedelmében égett, a teteje beszakadt.

A helyszínre öt járművel vonuló tűzoltók oltás közben találták meg az ott lakó idős nő összeégett holttestét. Nem zárható ki, hogy a tüzet egy kegyeleti gyertya okozta

– tette hozzá.

Szintén vasárnap késő este Budapest XX. kerületében, egy Szegfű utcai nyolcvan négyzetméteres családi ház előszobájában egy szekrény és egy elektromos óra égett.

A fővárosi tűzoltók kiérkezése előtt egy szabadnapos rendőr egy férfit kimentett az épületből.

Egy idős nőt oltás közben a tűzoltók vittek ki az épületből, az ő életét azonban nem lehetett megmenteni.

Mindkét tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárásban tárják fel – tette hozzá a szóvivő.

Mukics Dániel felhívta a figyelmet arra, hogy a tragédiával végződő lakástüzek megelőzésének legjobb módja egy füstérzékelő beszerzése. A szoba közepén a plafonra helyezett füstérzékelő azonnal, már a tűz keletkezésekor észleli a felszálló füstöt, így még van idő cselekedni, a tüzet eloltani, vagy kimenekülni az épületből – áll a közleményben.

A kiemelt kép illusztráció. (Fotó:MTI/Mihádák Zoltán)

Ajánljuk még