A budapesti békecsúcs a jövő évi választásokra is hatással lehet – mondta a Nézőpont Intézet vezetője a 48 percben

| Szerző: hirado.hu
„Ha béke van, akkor a háborús infláció is megszűnik” – mondta a Nézőpont Intézet vezetője kedden az M1 csatorna 48 perc című hírháttérműsorában. Mráz Ágoston Sámuel az adásban kiemelte az idei békemenetnek nemzetközi jelentőségét, kifejtette a budapesti békecsúcs jövő évi választásokra gyakorolt hatását, illetve beszélt arról is, szerinte miért akar a Tisza Párt szavazóinak legalább a harmada szavazni Magyar Péterre, annak ellenére, hogy nem tartja őt szimpatikusnak.

Mráz Ágoston Sámuel szerint ennek értelmében közvetlen, pozitív gazdasági hatása van Magyarországra annak, hogy ha sikerül békét, tűzszünetet vagy a konfliktust kompromisszummal lezáró tárgyalási eredményt elérni a budapesti békecsúcson. Hozzátette, Svájc talán évszázadokig arra vezethette vissza a gazdagságát, hogy a világ nagyhatalmai ott találkozhattak és köthettek egymással megállapodásokat.

Kiemelte, hogy ha Magyarországon az Egyesült Államok, Oroszország, az arab világ, Törökország, Izrael vagy Kína vezetői találkozni tudnak egymással és megállapodásokat tudnak kötni, az az ország imázsára is pozitív hatással lehet és befektetési célpontként is megerősödhet. Megjegyezte, jó kiindulópont, hogy az országnak olyan vezetője van, aki a világ nagyhatalmait vezető személyekkel közvetlen kapcsolatban van.

Mráz Ágoston Sámuel arra is kitért, hogy a megválasztása utáni 24 órán belüli békekötésre tett ígérete miatt Donald Trump amerikai elnök érdekelt abban, hogy kézzel fogható eredmény szülessen az ukrajnai békefolyamatban megválasztásának évfordulójáig. Vlagyimir Putyin orosz elnök szempontjából pedig az a fontos, hogy „ne ugorjon el” a béketárgyalások elől és ne alakuljon ki róla az a vélemény, miszerint ő a háború állandó fenntartásában lenne érdekelt – folytatta.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője beszédet mond az intézet Sajtószabadság Magyarországon című elemzését bemutató rendezvényén Budapesten 2025. október 15-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

Mint mondta,

a budapesti békecsúcs a jövő évi választásokra is hatással lehet és még nagyobbra növelheti a különbséget „a 16 plusz 4 éves kormányzati tapasztalattal rendelkező kormányfő és a furcsa hátterű, bizonytalan értékrendű és nem létező szervezettel vagy jelöltek nélkül őt kihívó személy között”.

Hozzátette,

a Tisza szavazóinak legalább a harmada nem tartja szimpatikusnak Magyar Pétert és csak azért tervezi, hogy az általa vezetett pártra voksol, mert elhitte, hogy legyőzheti Orbán Viktort.

Mráz Ágoston Sámuel szerint a társadalom túlnyomó többsége örül a békecsúcsnak és drukkol annak, hogy az sikeres legyen. Hozzátette, az látható, hogy a múlt csütörtök esti bejelentés óta Brüsszel nem nagyon találja a „helyes értelmezését az eseményeknek” és azóta megpróbálnak nyomást gyakorolni Washingtonra, hogy „nehogy ez a békecsúcs a közeljövőben sikeresen és pláne nehogy Budapesten bekövetkezzen”.

A műsorban arról is beszélt, hogy

az idei békemenetnek azért lesz nemzetközi jelentősége, mert az felhatalmazza Orbán Viktor arra, hogy „megpróbálja az európai kollégáival elfogadtatni, hogy ne akadályozzák a békecsúcs sikerét”. Szerinte ha ez sikerül, akkor „jelentősen közelebb kerülünk ahhoz, hogy a budapesti békecsúcs az ne csak politikai, hanem történelmi siker legyen”.

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozón tartott sajtótájékoztatón az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Szergej Bobilev)

Ajánljuk még