A kormányfő egy esetleges nyugdíjreform ellen szólt, mondván, rendkívül kockázatos hozzányúlni a szolgálati időt és a befizetéseket alapul vevő szisztémához, mert egyes csoportok úgy fogják érezni, hogy velük szemben nem méltányos a kívülről érkező beavatkozás.
Hangsúlyozta:
„a nyugdíjrendszer úgy, ahogy van, működőképes”, a gazdaság, a kormány és ő személyesen garantálni tudja, hogy a juttatások nem veszítenek értékükből, a rendszerben pedig nem elméleti matematikai modelleket kell látni, hanem azt a társadalmi vívmányt, hogy életük utolsó évtizedeiben stabil bevételt kapjanak az azt megérdemlő magyar emberek.
Orbán Viktor kiemelte: a 14. havi nyugdíjhoz gazdasági erő kell, ez pedig összefügg a békével, majd megjegyezte: a 13 havi ellátást is úgy sikerült visszavezetni, hogy évente egy heti nyugdíjat hoztak vissza; erre a logikára építve két, három vagy négy év alatt lehetne megtenni ezt a lépést.
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a közmédia kihelyezett stúdiójában Abu-Dzabiban 2025. szeptember 12-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)











