Magyar Nemzet: Tudományos felkészültség helyett a politikai manipuláció a szándéka az álhírbotrányban érintett Testbeszéd csatornának

| Szerző: hirado.hu
A Magyar Nemzet cikkében mutatta be azt az illetőt, aki a Testbeszéd nevű YouTube-csatorna mögött áll. A Fehér Attila által üzemeltetett csatorna volt az, amely a Szőlő utcai  álhírbotránnyal összefüggésben elemezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nonverbális kommunikációját, vagyis testbeszédét az üggyel kapcsolatos parlamenti felszólalása során.  

A Magyar Nemzet cikke szerint a Testbeszéd nevű csatorna leírásában nincs feltüntetve Fehér Attila neve, mindössze annyi szerepel, hogy a tartalom „szórakoztató és véleményközlő célt szolgál, nem minősül tudományos tényállításnak”.

Azonban a lap szerint a videók mégis komoly szakértői elemzés látszatát igyekeznek mutatni.

Fehér Attila, aki újságíróként a Nyíregyházi Televízió mellett a HVG-nél is dolgozott, magával kapcsolatban azt írta: „Több mint egy évtizeden át riporterként és szerkesztőként kutattam a szavak mögötti igazságot, megtanulva dekódolni a kimondatlan üzeneteket és a valódi szándékokat. Az elmúlt 7 évben HR szakemberként pedig abban segítem a cégeket, hogy megtalálják a megfelelő embereket a megfelelő pozíciókba, többek között a verbális és a nonverbális kommunikáció elemzésével” – idézte a lap.

A Testbeszéd csatorna a már fentebb is írt, Semjén Zsolt Szőlő utcai ügyben tett felszólalásával kapcsolatos videóval vált ismertté. A Magyar Nemzet ugyanakkor arról ír, hogy az ott megjelent videókból hiányzik a pszichológiai, a viselkedéstudományi vagy hasonló, tényleges szakmai felkészültséget igénylő irány. A lap szerint így nem a tudomány, hanem leginkább a politikai manipuláció szándéka vezérli az elkészült elemzéseket.

A Magyar Nemzet a szakterülethez értőkre hivatkozva arról is írt, hogy a tudományos hitelesség hiánya mellett az etikai normákat is sérti a nyilvános diagnosztizálás, amit Fehér Attila anonim módon, az átláthatóságot megkerülve magyaráz. A lap azt is hozzáteszi, hogy a kommunikáció szakos végzettség nem jogosít fel viselkedéselemzésre, legfeljebb leíró megfigyelésre. Diagnosztikus értelmezésnek számít minden olyan állítás, amely a pusztán leírt viselkedési jelenséget (például „lesütötte a szemét”) pszichológiai állapottal, szándékkal vagy belső mentális folyamatokkal köti össze.

„Bárki képes megfigyelni és leírni, hogy valaki keresztbe teszi a karját, elfordítja a fejét vagy izzad a tenyere. Kommunikációs és médiatudomány szakokon is tanulhatók alapvető nonverbális kommunikációs ismeretek, ide tartozik a mimika, a gesztusok kulturális jelentése. Ez a szint azonban nem enged meg pszichológiai értelmezést, csak leírást”

– olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

A Testbeszéddel kapcsolatban korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: „Az az álhírbotrányt végrehajtó hálózat része, a lejáratókampány egyik lába.” Úgy fogalmazott, az illető emberek százezreit tévesztette meg azzal, hogy fenntartott egy hamis látszatot, a konfliktus, a társadalmi felháborodás érdekében.

Kiemelt kép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés őszi ülésszakának első plenáris ülésén 2025. szeptember 22-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Ajánljuk még